2010. február 28., vasárnap

Ligakupa-győztes a Man Utd

Jó mérkőzést hozott az idei angol ligakupa-döntő, amit az Aston Villa és a Manchester United vívott egymás ellen a Wembleyben. Mindjárt a mérkőzés elején Agbonlahor futotta le Vidicet a balszélen, majd a szerb utolérte, de csak szabálytalanul tudta szerelni a tizenhatoson belül, így tizenegyest ítélt a játékvezető, amit Milner biztos lábbal értékesített. A válasz a tizenharmadik percben érkezett Owen révén, aki nem sokkal később meg is sérült, Rooney váltotta. A második játékrészt végig uralta a Manchester, Rooney fejesgóljának köszönhetően a hetvennegyedik percben átvették a vezetést, és mivel több gól nem született, megnyerték a kupát.

2010. február 27., szombat

Kidd vezér tripla-duplája

Sorozatban hatodik győzelmét könyvelhette el a Dallas Mavericks csapata idegenben az Atlanta Hawks otthonában. Hihetelen sorozatban vannak Nowitzkiék, a csapat átalakítása óta 6:1-es mérleggel bír.
A Sólymok elleni mérkőzés szinte végig kiegyenlített volt, majd a negyedig negyed első felében sikerült a hazaiaknak egy 13 pontos előnyt kovácsolniuk, de mindez nem volt elég, hiszen ezen az estén, a 36 esztendős JASON KIDD megállíthatatlan volt, tripla-duplát ért el, ezzel hozzásegítve csapatát egy hosszabbításos sikerhez (111-103).
DAL: Kidd 19 pont, 17 assziszt, 16 lepattanó; Nowitzki 37 pont, 9 lepattanó; Haywood 11 pont, 11 lepattanó
ATL: Johnson 27 pont, 10 assziszt; Smith 18 pont, 11 lepattanó

2010. február 25., csütörtök

Korábban

Kedd este előrehozott bajnoki mérkőzést játszott (ligakupa elfoglatságai miatt) és nyert meg a Manchester United a West Ham United ellenében hazai pályán.
Az első félidő gyengébb játékot hozott, de a másodikra már nem lehetett panasz. A végeredmény 3:0, a mérkőzés legjobbja a hetek óta csúcsformában futballozó Wayne Rooney volt, aki duplázni tudott.
A Man Utd hátránya a bajnokságban a Chelasea-vel szenben mindössze 1 pont, de a londoni kékek egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Zsebben a Lakers is

A Dallas Mavericks ma hajnalban saját pályáján fogadta a Los Angeles Lakers csapatát, és zsinórban ötödik győzelmét könyvelhette el. A vendégek csapatába visszatérése óta második meccsén szereplő Kobe Bryant ezúttal nem tudott sokat hozzátenni csapata játékához, ellentétben a túloldalon Dirk Nowitzkival, aki 31 pontot szerzett, míg Jason Terry 31-et. Az első félidőben 11 ponttal is vezettek Odomék, de Jason Kidd irányításával (13 gólpassz, 14 pont) fordítani tudtak a texasiak. Rick Carlisle edzőnek voltak problémái a meccs előtt, hiszen az újonnan igazolt Caron Butler betegség miatt nem állt rendelkezésére.
A Dallas következő mérkőzésére Atlantába utazik, ahol a Hawks vendégeként lépnek majd pályára szombat hajnalban.

2010. február 23., kedd

W4

Zsinórban negyedik győzelmét aratta ma hajnalban a Dallas Mavericks. A Suns és a Thunder után a Miami Heat és az Indiana Pacers sem tudott jobbnak bizonyulni a texasiaknál. A többhelyen kicserélődött dallasi csapat védelme 5 meccs után lényegessen erősebbnek tűnik a korábbinál, átlagba 90.80 pontot engedélyeznek ellefeleiknek. Igaz az is, hogy a támadójátékon lenne még mit csiszolni (95.20-as átlag), de összességében megbízhatóbbnak tűnik a csapat. Haywood elnyűhetetlen a palánk alatt, Kidd már sokadvirágzását éli és Butler is kezdi megtalálni dobóformáját.
A következő ellenfél az LA Lakers lesz csütörtökön.

2010. február 20., szombat

The new-look Mavs

A Dallas Mavericks hatalmas változásokon ment keresztül az All-Star hétvége alatt. Egy 7 játékosról szóló cserét bonyolítottak le a Washington Wizardsal. Távozott a csapattól Josh Howard, Drew Gooden, James Singleton valamint Quinton Ross is. Az érkezők között Caron Butler, Bredon Haywood és DeShawn Stevenson szerepeltek. Az eredeti keretet is sokan bajnokesélyesnek vélték, de erről a cseréről Kobe Bryant is elismerően nyilatkozott, elmondta, hogy még erősebbnek tartja ezzel Mark Cuban csapatát.
Az új arcokkal felálló Mavs az első meccsét ugyan elvesztette a remeklő Thunder otthonában (86-99), de azóta - köszönhetően Butler és Haywood remeklésének - hazai pályán legyőzték a Sunst (107-97), majd ma hajnalban idegenben múlták felül a tavalyi döntős és remek formában lévő Magicet 12 pontos hátrányt ledolgozva. A mérkőzés harmadik negyedében a Mavericks egy 19-0 -as rohanást tudhatott magáénak, amivel sikerült megfordítani a találkozót (95-85).
Butler átlagai a 3 meccsen: 14,6 pont, 6 lepattanó; Haywood átlagai: 10,6 pont, 8 lepattanó. A Dallas az új játékosokkal kiegészülve mindössze 93,6 pontot engedélyez átlagban ellenfeleinek. Összességében mindenképpen bíztató a "new-look" Mavs eddigi produkciója, folytatás vasárnap hajnalban hazai pályán a Heat ellen.

2010. február 16., kedd

A nap képe




NBA All-Star Game

A némiképp csalódást okozó szombati nap után az All Star-gála zárónapján kelet és nyugat igazán élvezetes mérkőzést vívott egymással. Ahogy azt megszokhattuk, nem a védekezésé volt a főszerep. A keletiek a James-Garnett-Howard-Johnson-Wade összeállításban kezdtek, míg a "hazaiak" kezdőötöse Nash-Anthony-Nowitzki-Stoudemire-Duncan volt.
Jamesék végig egy picit nyugat előtt jártak, egy adott pillanatban 16 ponttal is vezettek, de természetesen a végjátékra újra fokozódtak az izgalmak, köszönhetően elsősorban Nowitzki és Anthony pontjainak, mindketten 20 fölé kerültek, valamint Billupsnak, aki nem kevesebb, mint 5 triplát szerzett. A nyugatiak egálra hozták a mérkőzést az utolsó percre, ám Deron Williams ekkor elszámította magát, azt hitte, csapata hátrányban van, így faltolta Wade-t, aki természetesen nem hibázott büntetőt. Ezt még egy-egy kosár követte mindkét oldalon. A nyugatiaknak volt még esélye a legvégén is, hiszen 5 másodpercük még maradt két pontos hátránynál, azonban nem tudtak tiszta dobóhelyzetet kiharcolni, így Anthony elhibázta a hármast, ami a keletiek sikerét jelentette Dallasban (141-139).
A mérkőzés legjobbjának, azaz MVP-nek Dwyane Wadet választották (28 pont, 11 assziszt), de kiemelkedőt nyújtott LeBron James (25 pont) és Chris Bosh (23 pont, 10 pattanó) is.
A mérkőzést a helyszínen rekordot jelentő 108.713 néző tekintette meg a Dallas Cowboys befedett arénájában, ami természetesen rekordot jelent, így a Dallas tulajdonosa, Mark Cuban is boldog lehetett a nyugat veresége ellenére.

2010. február 14., vasárnap

NBA All-Star Saturday

Az idei All Star gála szombati napján több érdekes versenyszámot is rendeztek.
A H.O.R.S.E. Competiton elnevezésű ügyességi versenyt Kevin Durant nyerte, megelőzve Rajon Rondot és Omri Casspit.
Az irányítók számára kiírt akadálypálya vresenyen, azaz a Skills Challenge-en a kanadai Steve Nash végzett az élen, aki a döntőbe jutásért mindössze 7 tized másodpercel előzte meg az újonc Brandon Jenningst az első körben. Nash döntőbeli ellenfele a Utah Jazz játékosa, Deron Williams volt, aki a legjobb időt tudta magáénak az első körben. A döntőt azonban simán nyerte a kanadai, aki ezzel 2005 után másodszor győzött ebben a versenyszámban.
Izgalmasnak ígérkezett a hárompontos-dobó verseny is, a Three-Point Shootout. Hatan vettek részt ebben a versenyszámban és a döntőbe három játékos került be: a legjobb eredménnyel (18) Stephen Curry és a (17-17 pontos) Paul Pierce és Chauncey Billups. A második fordulóban aztán Pierce teljesített a legjobban és 20 pontos eredménnyel megnyerte a versenyt.
A várva várt Slam Dunk Contest, a zsákolóverseny hatalmas showt hozott. A versenyen a címvédő és kétszeres bajnok, Nate Robinson, az újonc DeMar DeRozan, Shannon Brown és Gerald Wallace vettek részt. Az első körben Robinson kapta a legtöbb pontot (44), de a másodikban DeRozan (50) és összesítésben is több pontot számlált (92-89), azonban a nézők szavazatai alapján harmadszor is Nate Robinson kezében landolt a kupa.

2010. február 11., csütörtök

Meglepő zárkózás

Nem bírt egymással az Aston Villa és a Manchester United a Premier Liga 26. játéknapján a Villa Parkban. A 19. percben Cuellar szerzett vezetést a hazaiaknak egy okos fejest követően, de a Vörösördögök 4 percel később már egalizáltak is. Ismét nem kellett sokáig várnia a birminghami nézőknek a következő érdekes jelenetre, hiszen a 29. percben Nani egy kétségtelenül dúrva, de nem feltétlenűl piros lapot érő belépő után kiállni kényszerült. Ez rá is nyomta bélyegét az egész találkozóra. A Villa nem tudta kihasználni emberelőnyét, míg a vendégek is csak nagy lövésekig jutottak, de gólig nem, így maradt az 1:1.
Az egyre jobb formába lendülő Everton, le tudta győzni a listavezető Chelsea együttesét saját pályáján Saha duplájának köszönhetően, így a Man Utd 1 pontot lefaragott hátrányából és a Chelsea előnyéből mindösszesen 1 pont maradt.

DAL 1:1 DEN

Tegnap hajnalban simán bukta el a nyugati konferencia rangadóját a Dallas Mavs, miután nem sikerült megismételni a december végi bravúrt a Pepsi Centerben. A Denver Nuggets egyértelmű, 127:91-es győzelmet aratott.
A hazaiaknak ezen a napon minden sikerült, míg a vendégeknek pont fordítva. A Nuggets egészen hihetetlen, 60%-al tüzelt a hárompontos vonalon belül, míg kívül 61%-osak voltak(11/18). Ugyanezen mutatói a Mavericksnek 30 és 40 százalék között mozogtak.
A Denver legeredményesebb játékosa Nene volt, aki 21 pontog jutott, de kiváló formában játszott a két visszatérő all-star kezdő, Anthony és Billups is.
A vendégek közül senki sem tudott kiemelkedőt nyújtani. Nowitzki 17, Terry 16, Howard pedig 14 pontot szerzett.

2010. február 9., kedd

Ismét comeback!

Az NBA február 8-ai játéknapján a Dallas Mavericks együttese a Golden State Warriors otthonába látogatott. E két csapat nem büszkélkedhet jó formával az utóbbi időben. Míg a Mavs az utóbbi 5 meccséből 1-et tudott megnyerni, addig a Harcosok mindösszesen 10-ből 1-et.
Mindenképp sokpontos találkozóra lehetett számítani, hiszen mind a két gárda bőven 100 pont fölött átlagol idén.
Szinte az egész mérkőzésen 10 pont körüli volt a hazaiak előnye, köszönhetően elsősorban Anthony Morrow, Monta Ellis és a rookie Stephen Curry remeklésének, illetve annak, hogy a Mavs magasembere, Dirk Nowitzki nem igazán érezte a ritmust. A negyedik negyedre azonban a Dallas megrázta magát és a mérkőzés folyamán először, a 42. percben magához ragadta a vezetést. A vendégek közül ekkor már többen brillíroztak, így a "The Jet" becenévre hallgató Jason Terry, a center Drew Gooden, valamint a sérülése óta meglehetősen gyengén teljesítő Josh Howard is, mindhárman szezoncsúcsot jelentő pontot dobtak. Nem volt szerencséje a Warriorsnak a végjátékban, hiszen elvesztette kulcsemberét, Monta Ellist, aki az utolsó három percre kiállni kényszerült.
A Dallas végül 10 pontos különbséggel 127:117 arányban győzött hatalmas küzdelemben.
Statisztika
DAL: J Terry 36 pont, 9 assziszt; J Howard 25 pont; D Gooden 24 pont, 10 pattanó; J Kidd 17 pont, 12 assziszt
GSW: A Morrow 33 pont, 11 pattanó; M Ellis 27 pont; S Curry 25 pont, 9 assziszt, A Tolliver 14 pont, 11 pattanó

2010. február 8., hétfő

ATP Rotterdam

Meglehetősen erős mezőny jött össze Rotterdamban, az eheti ATP 500-as tornán. Az első négy kiemelt nem más, mint Djokovic, Davydenko, Soderling és Monfils.
Az amerikai James Blake rendkívül nehéz sorsolást kapott, hiszen talán az egyik legnehezebb nem kiemelt játékos, Marcos Baghdatis lesz az ellenfele az első fordulóban. A győztesre sem vár egyszerűbb feladat, hiszen a következő ellenfél az F Lopez-Davydenko párosításból kerül ki.

2010. február 6., szombat

2010. február 5., péntek

GSW@DAL

Újra győzőtt a Dallas Mavs csapata, miután csütörtök hajnalban 110:101 arányban legyőzte a nyugati tizennegyedik Golden State Warriors csapatát. A hazaiak végig uralták a meccset, ugyanakkor kiemelendő a legjobb "Harcos", Monta Ellis, aki 46 pontig jutott, ám ezen a napon ez a teljesítmén is kevésnek bizonyult.
A Dallas ezzel megszakította a három mérkőzés óta tartó nyeretlenségi sorozatát és megtartotta harmadik pozícióját a nyugati főcsoportban, ám a Utah Jazz hét mérkőzés óta veretlen, így igencsak megközelítette a texasi alakulatot.
Holnap a Mavs ellenfele a nyugati sereghajtó Sacramento Kings lesz az AAC-ben.

2010. február 3., szerda

2 pont

2 pontra megközelítette a Manchester United a Chelsea-t az angol labdarúgó bajnokság első helyéért folytatott küzdelemben. Tette mindezt úgy, hogy vasárnap 3:1 arányban győzni tudott az Arsenal otthonában, míg a Chelsea tegnap este mindössz 1:1-re volt jó a Hull City otthonában.

Az élmezőny állása a Premier League-ben:


  1. Chelsea, 55 pont

  2. Man Utd, 53 pont

  3. Arsenal, 49 pont

2010. február 2., kedd

L3

Sorozatban harmadik vereségét könyvelte el a Dallas Mavericks csapata az NBA-ben, miután ma hajnalban 104:92 arányban vereséget szenvedett a Utah Jazz otthonában.
A csapatok három negyeden keresztül fej-fej mellett haladtak, majd a Jazz rákapcsolt a védekezésre és ennek köszönhetően behúzta a meccset. Ezzel zsínórban hatodik sikerüket aratták és egy győzelemre közelítették meg a nyugati harmadik Mavs-t.

2010. február 1., hétfő

Players Championship - Sunday

Befejeződtek a totesport.com Players Championship küzdelmei. Hatalmas meglepetésre az ausztrál Paul Nicholson aratta a végső sikert. Megérdemelt győzelem ez számára, hiszen az elődöntőben a világelső Phil Taylort búcsúztatta döntő leges küzdelemben, 10:9 aráynban.
Döntőbeli ellenfele az angol Mervyn King volt, aki honfitársa, Colin Osborne legyőzésével került a fináléba.
A döntő szintén nagy küzdelmet hozott, 13-11-re a fiatalabb játékosé, Nocholsoné lett a trófea.
Eredmények a negyeddöntőktől:
Phil Taylor 9-7 Colin Lloyd
Paul Nicholson 9-7 Adrian Lewis
Wayne Jones 2-9 Mervyn King
Wes Newton 8-9 Colin Osborne
Elödöntők:
Taylor 9-10 Nicholson
King 10-8 Osborne
Döntő:
Nicholson 13-11 King

Nani volt a kulcs

Meggyőző játékkal tudott győzni tegnap késő délután a Manchester United az Emiratesben, miután 3:1 arányban múlták felül az Arsenalt.
A meccset végig hatalmas iram jellemezte.
Az első félidőben az Ágyúsok orosz csatára, Andrei Arshavin több nagy helyzetet is elpuskázott, amely később döntőnek bizonyult.
Nani hatalmas szóló után szerzett vezetést a Vörös Ördögöknek (Almunia kapus még bele tudott kapni, így öngólnak ítélték a találatot), majd néhány percel később Rooney egy kontrából volt eredményes. Az angol válogatott csatár a saját tizenhatosától indította az akciót, és mintegy nyolcvan métert sprintelve visszakapta a labdát, majd pontosan lőtt az Arsenal kapujába ezzel megduplázva a vendégek előnyét. Nem sokkal a félidő után az addig nem sokat mutató Park is betalált egy védelmi megingást követően, így már 3-0 állt az eredményjelzőn. Az Arsenal egy Vermaelen góllal tudott szépíteni. Ennek érdekessége, hogy a belga játékos korábban akár már a kiállítás sorsára is juthatott volna, hiszen Nani lövését kezével blokkolta közvetlenül a kapu előterében, de a bíró továbbot intett.
Összességében teljesen megérdmelt győzelmet tudhat magáénak Sir Alex Ferguson csapata, amely ezzel a sikerrel egy pontra megközelítette a Chelsea-t, igaz, a londoni kékek egy meccsel kevesebbet játszottak.

Australian Open Tippjáték

Ahogy az idei verseny a teniszezők számára, a tippjáték is befejeződött.
Az AO10 tippjátékának végeredménye:
  • 1. Gebi41, 304 pont
  • 2. LEO, 298 pont
  • 3. hantuci, 287 pont
  • 4. goCaroline, 286 pont

Köszönet minden résztvevőnek!

AO D14

A férfi egyes döntőjével befejeződött az idei Ausztrál Open. A győztes a svájci világelső, Roger Federer lett, aki ezzel 16. GS győzelmét aratta.
A finálé a várakozásoktól eltérően meglepően simán alakult, hiszen Andy Murray nem tudott felnőni a feladathoz, hogy legyőzze Federert egy ilyen fontosságú talákozón.
A mérkőzés döntő labdameneteit a svájci nyerte, azonban a harmadik játszmában Murray 5:2-re is vezetett, de nem tudta kiszerválni a szettet, majd a tie-break-ben is több szettlabdát hagyott kihasználatlanul, így a második hely maradt neki. A végeredmény: 6-3 6-4 7-6.