Hetedik és nyolcadik helyen zárt női, illetve férfi válogatottunk a moszkvai asztalitenisz csapat vb-n.A hölgyek az elődöntőbe jutásért vereséget szenvedtek a második helyen rangsorolt szingapúri együttestől 3:0 arányban, majd a helyosztók során először Hong Kong csapata győzte le mieinket 3:2-re, majd a hetedik helyért folyó küzdelmekben már a magyar csapat kerekedett felül a hollandok ellenében (3:2).
Férfi csapatunk a legjobb nyolc közé jutással hatalmas bravúrt hajtott végre, azonban ennél többre már nem futotta. Az elődöntőbe kerülésért a magyaroknak a dél-koreai válogatottat kellett volna legyőzni, azonban az ellenük elért egy győzelem is kiemelkedő teljesítmény. Kosiba Dani a világranglista 13. Oh Sang Eun-t győzte le. A következő mérkőzés a hazai orosz csapat elleni találkozó volt, amelyet 3:1-re buktak el a magyarok, majd a hetedik helyet sem sikerült megcsípni, Fehéroroszország 3:0 arányban győzött.







