Tegnap hajnalban a Dallas Mavericks gyakorlatilag hibátlan játékkal győzte le riválisát, a Denver Nuggets csapatát hazai pályán az American Airlines Centerben. A Mavs a mérkőzés elejétől magához ragadta a kezdeményezést és már az első negyed végén is nyolc volt közte Kiddék javára, amihez a félidőre sikerül még egy pontot hozzátenni, így kilenc pontos hazai alakult ki a félidőre (46:55). A második félidőben ugyanaz folytatódott, ami az elsőben elkezdődött, azaz a hazaiak uralták a meccset elsősorban Nowitzki és Marion kosarainak köszönhetően. Dirk Nowitzki ezen az estén újra megállíthatatlannak bizonyult, a 34 pontja mellé begyűjtött 10 lepattanót, valamint kiosztott 10 gólpasszt is így pályafutása során másodszor tripla-duplát ért el. A Nuggets legnagyobb sztárját, Carmelo Anthony-t teljes mértékben sikerült levenni a pályáról, dobásmutatója 3-16 volt. Egyedül J.R. Smith okozott egy kis fejfájást Rick Carlisle edző számára a maga 27 pontjával.A Dallas ezzel a győzelemmel megőrizte második helyét nyugaton, a Denver azonban az ötödik helyre csúszott vissza, de a különbség a második és az ötödik helyezett csapat között mindössze 1,5 meccs.
A Mavericks a következő mérkőzését idegenben a Memphis Grizzlies ellenében játssza holnap hajnalban 02:00-kor.


























