A hét közepén kezdetét vette az idei Sony Ericsson Open Miamiban, amelyet sokan az év ötödik legrangosabb versenyének tartanak a múlt héten befejeződött Indian Wells-i torna mellett.A férfiaknál James Blake kecsegtetőnek tűnő sorsolást kapott. Az első fordulóban a tinédzser Filip Krajinovic volt az ellenfele, akit ha nagy csatában is, de döntő játszmában le tudott győzni (6-7 6-4 6-4). Az biztos volt, hogy a második körben kiemelt ellenfelet kap, de a brazil Thomaz Bellucci személye verhetőnek tűnt első ránézésre. A mérkőzés Blake szájíze szerint alakult, az első szettet egyetlen breakkel 6-3-ra be is húzta, azonban ezek után teljesen elfogyott és jóformán esélye se volt a továbbjutást jelentő még egy szett megnyerésére, így döntő szettben vereséget szenvedett (6-3 1-6 2-6). Ebben a versenyszámban több meglepő eredmény is született. Az előző heti győztes Ivan Ljubicic sérülés miatt feladta a német Becker elleni mérkőzését a második fordulóban. Szintén nem jutott túl a második körön Andy Murray, akit a hazai pályán mindig veszélyes Mardy Fish győzött le sima két játszmában (6-4 6-4).
Ma több érdekes mérkőzést is rendeznek a férfiaknál, mint például a Nalbandian-Nadal, vagy az Isner-Ferrero összecsapásokat.
A hölgyeknél az Indian Wells-i bajnok Jelena Jankovic erőnyerő volt az első fordulóban, a másodikban pedig az ukrán Koryttsevánál volt jobb két szettben (6-4 6-0). Ma a huszonnyolcadik kiemelt Elena Vesnina lesz az ellenfele. A magyarok közül Szávay Ági Jankovichoz hasonlóan pihent az első körben. A másodikban pedig biciklit osztott ki Alicia Moliknak (6-0 6-0). A sorsolása azonban nem volt túl szerencsés, a harmadik fordulóban az első helyen rangsorolt Kuznetsova várt rá, aki két játszmában le is győzte Ágit (2-6 3-6), így búcsúzni kényszerült. Czink Melinda az első kanyarban Arantxa Rusnál volt jobb döntőszett tie-break-es csatában (3-6 6-1 7-6) és a második körben is hatalmas esélye volt a továbbjutásra, hiszen a harminckettedik helyen kiemelt Kirilenko ellen még adogathatott is a mérkőzésért, azonban nem sikerült hoznia a szerváját és ezúttal ő szenvedett vereséget a harmadik játszma rövídítésében (6-4 2-6 6-7). A korábbi világelső Justine Henin a már szokásosnak mondható ellenfelével, Elena Dementievával játszott és győzte le a harmadik fordulóba jutásért 6:3 6:2 arányban.
Végül egy humoros videó az Indian Wells-i döntős Roddickal, valamint a Miami Heat sztárjával, Dwayne Wade-el:http://www.sonyericssonopen.com/Tennis/Media/Videos/2010/03-Miami/Miami-2010-Saturday-Roddick-vs-Wade.aspx
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése