Az amerikai nemzeti kosárlabda válogatott győzött az augusztus 28-tól szeptember 12-ig zajló törökországi világbajnokságon. A Team USA a 'B' jelű csoportba került, amelyben még a szlovén, a brazil, a horvát, az iráni, valamint a tunéziai válogatottak kaptak helyet. Mike Krzyzewski együttese elsősorban a jó védekezésének köszönhetően az öt mérkőzésből négyet könnyedén nyert meg, egyedül a kiváló napot kifogó brazil csapat ellen voltak izgalmak, hiszen az Anderson Varejao-t nélkülöző együttesnek a mérkőzés utolsó pillanatáig győzelmi esélyei voltak, azonban a végjáték az NBA-sztárokkal teletüzdelt amerikaiaknak sikerült jobban és 70:68 arányban behúzták a mérkőzést.
Az egyenes kieséses szakasz első fordulójában, azaz a nyolcaddöntőben Angola együttese következett, ahol egyértelmű, 45 pontos különbséggel győzött az esélyebebb csapat, majd készülhetett az oroszok elleni találkozóra, amely ütközetet hansonlóan könnyedén, ugyan mindössze 10 ponttal nyert meg.
Az elődöntőben a mindig veszélyes Litván együttes volt a soros ellenfél. A litvánok az előző körben a világranglista-vezető argentínokat búcsúztatták, így nagy reményekkel vághattak neki a mérkőzésnek, azonban Billupsék mindvégig a kezükben tartották a győzelmet és nem is engedték ki, 89-74-re győztek.
A döntőben aztán nem a mindenki által várt Spanyolország következett, - hiszen Rubioék már a legjobb négy közé sem tudták beverekedni magukat - hanem a hazai török válogatott. Voltak, akik némileg féltették a Team USA-t, hiszen összességében a keretük meglehetősen fiatalnak mondható és talán nem bírja majd el a hazaiak nyomását a döntőben, azonban mindez nem így történt. Hiába játszott remekül több török játékos is az egész tornán és akár a döntőben is, - például Turkoglu vagy Asik - Kevin Durant, az Oklahoma City kiválósága és az NBA regnáló pontrekordere megállíthatatlan volt. Durant 28 pontjának és a remek amerikai összhangnak is köszönhetően az USA 81-64-re megnyerte a finálét.
A torna MVP-je természetesen Kevin Durant lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése