Szünet

Ahogy az észrevehető volt az utóbbi hónapokban, a blog nem frissül, mert nem sok a szabadidőm. Remélem az érettségi befejeztével minden visszatér a rendes kerékvágásba.
Addig is:
Go Red Devils & Mavs!

Szezonkezdet

Október végén elrajtolt az NBA 2010-11-es kiírása.

A Mavs eddig 6 meccsen van túl, amelyek - inkább többé, mint kevésbé - jól sikerültek.

A nyitányon hazai pályán az a Charlotte volt az ellenfél, amelyik csapat eddig 0-12-es mérleggel rendelkezett ellenünk. Nos ez a mutató egy könnyednek mondható 101-66-os sikerrel gyorsan 0-13-ra változott. A játékról annyit, hogy Nowo remekül dobálgatott, míg Kidd mindjárt egy pazar dupla-duplával nyitotta a szezont (18 asziszt, 12 pont). Az egyedüli hiba talán a megszokottól eltérő volt. A legtöbb esetben ugyanis gyengébben kezdjük a meccseket ellenfelénél, most azonban 16-0 után volt olyan időszak is, amikor a Bobcatsnél volt az előny.

A második meccsünket szintén otthon, ezúttal a memphiszi macik ellen játszottuk, amely egy rendkívül idegesítő vereséggel végződött. Végig viszonylag fej-fej mellett játszott a két csapat, amikor a végjátékhoz érkezve egy buta labdaeladást követően a vendégek a maguk javára fordították a mérkőzést és 91-90-re győztek.

A helyszín LA, a Clippers vendégei voltunk. Az elmúlt évek csapatánál egy mindenképpen fiatalabb és motiváltabb együttes fogadott minket a Staplesben. Ennek fényében a mérkőzés első félideje szoros játékot hozott, amikor az öreg, azaz Jason Kidd varázslásra szánta el magát és kb. a saját térfelének hárompontos vonalától beszórt egy buzzer beatert (alul a videó), amivel átvettük a vezetést és aztán a meccset is simán húztuk be 99-83.

A Nuggets mindig kemény dió. Így volt ez a múlthét két ellenük vívott csatájában is. Az elsőt idegenben játszottuk. A Denverről tudni kell, hogy manapság híján vannak magasemberekkel, Kenyon Martin és Chris Andersen is sérültlistán van, így Shelden Williams és Gary Forbes is a kezdőben kapott lehetőséget. Ennek tudatában Dirk előtt nyitva volt az út, hogy a nála jóval alacsonyabb védőivel szemben ontsa a pontokat. Az első meccsen erre semmiféle panasz nem lehetett, Nowo ugyanis meg sem állt 35-ig, egyedül a csereként pályára lépő Harrington tört borsot néha a colos német orra alán, de Terry 20 pontjával kiegészülve, valamint a mérkőzés utolsó támadásában Carmelo Anthony-n kitűnően védekező Marion segítségével ezen az akadályon is túl lendültünk (102-101).

A hazai meccs más volt. Ismét egy bosszantó vereség, még akkor is, ha a Denvertől ki lehet kapni. A zavaró az volt, hogy a meccsen többször is nagyobb hátrányból sikerült feljönni és a vezetést átvenni, azonban folyton elszórakoztuk a lehetőségét annak, hogy végleg a magunk javára fordítsuk a találkozót, így a Denver is újból és újból visszakapaszkodott, majd a végén sikerült meglépniük és behúzták a találkozót 103:92 arányban.

A legutóbbi meccsen a szezont a Heat legyőzésével kezdő, valamint a legutóbbi 5 mérkőzését megnyerő Celtics volt az ellenfél az AAC-ben. Ha röviden szeretném jellemezni: fontos és nagy győzelem. És nem csak azért, mert a Bostonról van szó, hanem mert a keltáknál Garnett ismét régi önmagát idézve játszott a maga 18 pontjával és 15 lepattanójával. A meccs kiélezett volt, bár gyakrabban volt vendég előny. A Bostonnak a végső hajrában több sansza is lett volna meglógni, de nem éltek a lehetőségeikkel. És igen, ahogy azt megszokhattuk, Dirkie barátunknak nem szokása, hogy éles szituációkban beremegjen. Nem is remegett be. 87-87-nél ő kapta a labdát, majd 17.4 másodperccel a vége előtt besuhintotta a mindent eldöntő kétpontosát. Ugyan Rondonak még volt egy tripla kísérlete, azonban elrontotta, így tehát hoztuk a szezonbeli negyedik győzelmünket is (89-87).

Útunk Memphisbe vezet majd, ahol holnap hajnalban lehetőség nyílik visszavágni a medvéknek. Remek lenne..

Az öreg nagy dobása:

Welcome Back Wayne!

Nem is nagyon tudom leírni, mekkora kő esett le a szívemről, mikor tegnap dél körül azt olvastam, hogy Rooney még is nálunk marad.

Az elmúlt másfél, két hétben másról se lehetett hallani, olvasni, minthogy biztosan távozik, aztán pár napja saját maga is ezt erősítette meg. A teljes rosszkedv lett rajtam úrrá, az utolsó néhány meccs eredménye már kevésbé izgatott, mint az, hogy most akkor Wazza tényleg távozik, avagy valami csoda folytán mégis marad.

Maradt!

Már nem is elsősorban a távozás tényéről beszéltek, sokkal inkább arról, hogy melyik lehet Wayne következő csapata. A legesélyesebbeknek a Man City-t, illetve talán a Realt tartották, de hála Istennek Rooney a legjobb döntést hozta:

Maradt!

Néhány napja még úgy fogalmazott, azért szeretne távozni, mert a csapat évek óta nem szerződtet semmilyen nagyobb nevet a távozottak helyére (Ronaldo, Tevez).

Aztán ki tudja miért, de meggondolta magát.

Talán kibékült és megegyezett Sir Alex-el, talán a szurkolók levele és a csapattársak voltak rá hatással, talán a több pénz, talán más oka volt.

Az egyetlen rossz hír az, hogy az egyik edzésen Scholes rendesen odapakolt neki, így pár hétre kidőlt, de nálam jelen esetben a jó hír elnyomja a rosszat.

A következő meccsünket vasárnap a Stoke ellen játszuk, győzni kell!

Preseason eddig

Az előszezon összességében senkit nem érdekel. Semelyik sportágban. Mondják sokan és legtöbbször azok, akik magyarázkodni szeretnének valami miatt.Én jelen pillanatban Dallas Mavs fanként írom ezt és azt remélem, hogy ez a tézis tényleg így van és a fejekben sem maradnak meg a gyengébb eredmények a szezonkezdektre.
Csapatunk ugyanis az eddigi négy felkészülési mérkőzésén mindössze egyszer, még október 7-én a Chicago ellenében tudott győzni. Nagy gond persze nincs és főleg annak tükrében nincs, hogy tudjuk, kezdő játékosaink azért nem kaptak annyi játéklehetőséget, amennyit majd várhatóan az alapszakaszban kapnak. Ezzel együtt engem akkor is bánt, hogy a Wiz-Suns-Cavs trióból egyiket sem sikerült legyőzni. Van még persze lehetőség a javításra, hiszen még további 4 meccse lesz a csapatnak a regular season előtt, de akkor is.. Minimum zavaró. Jobb szeretem győzni látni a csapatot.

Javítási lehetőség legelőször csütörtök hajnalban lesz semleges pályán a Detroit ellen.

Hát hajrá!

Tizenötödikre

A félreértések elkerülése véget mondom: Peter Manley a kedvenc játékosom. Azóta, mióta legelőször láttam őt játszani és úgy egyáltalán legelőször láttam dartsot a tv-ben. Ma azonban nem ő, sokkal inkább egy nála évtizedekkel fiatalabb gyerek, egy bizonyos Adrian Lewis volt a darts világ középpontjában. Hogy miért? Semmi más oka nincs, minthogy le tudta győzni a profi dartsozók valaha volt legnagyobb játékosát, akit nem mellesleg a mai napig a legjobbnak tartanak. Tette mindezt úgy, hogy e találkozójuk előtt már tizennégyszer megmérkőztek egymással tévés kamerák "szeme láttára", azonban ebből egyetlen egy mérkőzést sem sikerült megnyernie. Ezen a napon viszont nem csak hogy győzött, hanem egy remek játékot bemutató Phil Taylort vert meg. Szerintem aki Phil Taylorral versenyez, annak a saját hite a legnagyobb ellenfele. Lehet, hogy nem ez az év legfontosabb versenye (World Grand Prix), de ott kellett lenni és meg kellett mutatni, hogy "Igen, képes vagyok legyőzni őt annak ellenére is, hogy még soha életemben nem sikerült, és sorozatban tizennégy találkozót vesztettem ellene". Na ez a nagy dolog. Úgy gondolom, hogy egy Taylor kvalitású játékos ellen már kötelezően a meccs elejétől kezdve extázisban kell játszani ahhoz, hogy az embernek bármi esélye legyen. Lewis megtette, ő jutott a döntőbe, mert elhitte, hogy odajuthat, mert egymaga dobott tizenhat darab 180-ast, mert nem adta fel 2-4-nél, mert nem adta fel 4-4 0-2-nél. Ha valami, akkor ez egy igazán nagy sportteljesítmény.

Megújul a blog

Mostanában kevesebb időm jutott arra, hogy egy-egy sporteseményről beszámolót írjak. A továbbiakban remélem, ez változni fog, de ezek után az írások teljesen szubjektív véleményt fognak közvetíteni és nem pedig száraz tényeket. Ez azt jelenti, hogy minden ami a jövőben felkerül az oldalra, a saját véleményemet tükrözi.

Világbajnok a Team USA

Az amerikai nemzeti kosárlabda válogatott győzött az augusztus 28-tól szeptember 12-ig zajló törökországi világbajnokságon.

A Team USA a 'B' jelű csoportba került, amelyben még a szlovén, a brazil, a horvát, az iráni, valamint a tunéziai válogatottak kaptak helyet. Mike Krzyzewski együttese elsősorban a jó védekezésének köszönhetően az öt mérkőzésből négyet könnyedén nyert meg, egyedül a kiváló napot kifogó brazil csapat ellen voltak izgalmak, hiszen az Anderson Varejao-t nélkülöző együttesnek a mérkőzés utolsó pillanatáig győzelmi esélyei voltak, azonban a végjáték az NBA-sztárokkal teletüzdelt amerikaiaknak sikerült jobban és 70:68 arányban behúzták a mérkőzést.

Az egyenes kieséses szakasz első fordulójában, azaz a nyolcaddöntőben Angola együttese következett, ahol egyértelmű, 45 pontos különbséggel győzött az esélyebebb csapat, majd készülhetett az oroszok elleni találkozóra, amely ütközetet hansonlóan könnyedén, ugyan mindössze 10 ponttal nyert meg.

Az elődöntőben a mindig veszélyes Litván együttes volt a soros ellenfél. A litvánok az előző körben a világranglista-vezető argentínokat búcsúztatták, így nagy reményekkel vághattak neki a mérkőzésnek, azonban Billupsék mindvégig a kezükben tartották a győzelmet és nem is engedték ki, 89-74-re győztek.

A döntőben aztán nem a mindenki által várt Spanyolország következett, - hiszen Rubioék már a legjobb négy közé sem tudták beverekedni magukat - hanem a hazai török válogatott. Voltak, akik némileg féltették a Team USA-t, hiszen összességében a keretük meglehetősen fiatalnak mondható és talán nem bírja majd el a hazaiak nyomását a döntőben, azonban mindez nem így történt. Hiába játszott remekül több török játékos is az egész tornán és akár a döntőben is, - például Turkoglu vagy Asik - Kevin Durant, az Oklahoma City kiválósága és az NBA regnáló pontrekordere megállíthatatlan volt. Durant 28 pontjának és a remek amerikai összhangnak is köszönhetően az USA 81-64-re megnyerte a finálét.

A torna MVP-je természetesen Kevin Durant lett.