2010. november 10., szerda

Szezonkezdet

Október végén elrajtolt az NBA 2010-11-es kiírása.
A Mavs eddig 6 meccsen van túl, amelyek - inkább többé, mint kevésbé - jól sikerültek.
A nyitányon hazai pályán az a Charlotte volt az ellenfél, amelyik csapat eddig 0-12-es mérleggel rendelkezett ellenünk. Nos ez a mutató egy könnyednek mondható 101-66-os sikerrel gyorsan 0-13-ra változott. A játékról annyit, hogy Nowo remekül dobálgatott, míg Kidd mindjárt egy pazar dupla-duplával nyitotta a szezont (18 asziszt, 12 pont). Az egyedüli hiba talán a megszokottól eltérő volt. A legtöbb esetben ugyanis gyengébben kezdjük a meccseket ellenfelénél, most azonban 16-0 után volt olyan időszak is, amikor a Bobcatsnél volt az előny.
A második meccsünket szintén otthon, ezúttal a memphiszi macik ellen játszottuk, amely egy rendkívül idegesítő vereséggel végződött. Végig viszonylag fej-fej mellett játszott a két csapat, amikor a végjátékhoz érkezve egy buta labdaeladást követően a vendégek a maguk javára fordították a mérkőzést és 91-90-re győztek.
A helyszín LA, a Clippers vendégei voltunk. Az elmúlt évek csapatánál egy mindenképpen fiatalabb és motiváltabb együttes fogadott minket a Staplesben. Ennek fényében a mérkőzés első félideje szoros játékot hozott, amikor az öreg, azaz Jason Kidd varázslásra szánta el magát és kb. a saját térfelének hárompontos vonalától beszórt egy buzzer beatert (alul a videó), amivel átvettük a vezetést és aztán a meccset is simán húztuk be 99-83.
A Nuggets mindig kemény dió. Így volt ez a múlthét két ellenük vívott csatájában is. Az elsőt idegenben játszottuk. A Denverről tudni kell, hogy manapság híján vannak magasemberekkel, Kenyon Martin és Chris Andersen is sérültlistán van, így Shelden Williams és Gary Forbes is a kezdőben kapott lehetőséget. Ennek tudatában Dirk előtt nyitva volt az út, hogy a nála jóval alacsonyabb védőivel szemben ontsa a pontokat. Az első meccsen erre semmiféle panasz nem lehetett, Nowo ugyanis meg sem állt 35-ig, egyedül a csereként pályára lépő Harrington tört borsot néha a colos német orra alán, de Terry 20 pontjával kiegészülve, valamint a mérkőzés utolsó támadásában Carmelo Anthony-n kitűnően védekező Marion segítségével ezen az akadályon is túl lendültünk (102-101).
A hazai meccs más volt. Ismét egy bosszantó vereség, még akkor is, ha a Denvertől ki lehet kapni. A zavaró az volt, hogy a meccsen többször is nagyobb hátrányból sikerült feljönni és a vezetést átvenni, azonban folyton elszórakoztuk a lehetőségét annak, hogy végleg a magunk javára fordítsuk a találkozót, így a Denver is újból és újból visszakapaszkodott, majd a végén sikerült meglépniük és behúzták a találkozót 103:92 arányban.
A legutóbbi meccsen a szezont a Heat legyőzésével kezdő, valamint a legutóbbi 5 mérkőzését megnyerő Celtics volt az ellenfél az AAC-ben. Ha röviden szeretném jellemezni: fontos és nagy győzelem. És nem csak azért, mert a Bostonról van szó, hanem mert a keltáknál Garnett ismét régi önmagát idézve játszott a maga 18 pontjával és 15 lepattanójával. A meccs kiélezett volt, bár gyakrabban volt vendég előny. A Bostonnak a végső hajrában több sansza is lett volna meglógni, de nem éltek a lehetőségeikkel. És igen, ahogy azt megszokhattuk, Dirkie barátunknak nem szokása, hogy éles szituációkban beremegjen. Nem is remegett be. 87-87-nél ő kapta a labdát, majd 17.4 másodperccel a vége előtt besuhintotta a mindent eldöntő kétpontosát. Ugyan Rondonak még volt egy tripla kísérlete, azonban elrontotta, így tehát hoztuk a szezonbeli negyedik győzelmünket is (89-87).
Útunk Memphisbe vezet majd, ahol holnap hajnalban lehetőség nyílik visszavágni a medvéknek. Remek lenne..
Az öreg nagy dobása:

2010. október 23., szombat

Welcome Back Wayne!

Nem is nagyon tudom leírni, mekkora kő esett le a szívemről, mikor tegnap dél körül azt olvastam, hogy Rooney még is nálunk marad.
Az elmúlt másfél, két hétben másról se lehetett hallani, olvasni, minthogy biztosan távozik, aztán pár napja saját maga is ezt erősítette meg. A teljes rosszkedv lett rajtam úrrá, az utolsó néhány meccs eredménye már kevésbé izgatott, mint az, hogy most akkor Wazza tényleg távozik, avagy valami csoda folytán mégis marad.
Maradt!
Már nem is elsősorban a távozás tényéről beszéltek, sokkal inkább arról, hogy melyik lehet Wayne következő csapata. A legesélyesebbeknek a Man City-t, illetve talán a Realt tartották, de hála Istennek Rooney a legjobb döntést hozta:
Maradt!
Néhány napja még úgy fogalmazott, azért szeretne távozni, mert a csapat évek óta nem szerződtet semmilyen nagyobb nevet a távozottak helyére (Ronaldo, Tevez).
Aztán ki tudja miért, de meggondolta magát.
Talán kibékült és megegyezett Sir Alex-el, talán a szurkolók levele és a csapattársak voltak rá hatással, talán a több pénz, talán más oka volt.
Az egyetlen rossz hír az, hogy az egyik edzésen Scholes rendesen odapakolt neki, így pár hétre kidőlt, de nálam jelen esetben a jó hír elnyomja a rosszat.
A következő meccsünket vasárnap a Stoke ellen játszuk, győzni kell!

2010. október 12., kedd

Preseason eddig

Az előszezon összességében senkit nem érdekel. Semelyik sportágban. Mondják sokan és legtöbbször azok, akik magyarázkodni szeretnének valami miatt.Én jelen pillanatban Dallas Mavs fanként írom ezt és azt remélem, hogy ez a tézis tényleg így van és a fejekben sem maradnak meg a gyengébb eredmények a szezonkezdektre.
Csapatunk ugyanis az eddigi négy felkészülési mérkőzésén mindössze egyszer, még október 7-én a Chicago ellenében tudott győzni. Nagy gond persze nincs és főleg annak tükrében nincs, hogy tudjuk, kezdő játékosaink azért nem kaptak annyi játéklehetőséget, amennyit majd várhatóan az alapszakaszban kapnak. Ezzel együtt engem akkor is bánt, hogy a Wiz-Suns-Cavs trióból egyiket sem sikerült legyőzni. Van még persze lehetőség a javításra, hiszen még további 4 meccse lesz a csapatnak a regular season előtt, de akkor is.. Minimum zavaró. Jobb szeretem győzni látni a csapatot.
Javítási lehetőség legelőször csütörtök hajnalban lesz semleges pályán a Detroit ellen.
Hát hajrá!

2010. október 10., vasárnap

Tizenötödikre

A félreértések elkerülése véget mondom: Peter Manley a kedvenc játékosom. Azóta, mióta legelőször láttam őt játszani és úgy egyáltalán legelőször láttam dartsot a tv-ben. Ma azonban nem ő, sokkal inkább egy nála évtizedekkel fiatalabb gyerek, egy bizonyos Adrian Lewis volt a darts világ középpontjában. Hogy miért? Semmi más oka nincs, minthogy le tudta győzni a profi dartsozók valaha volt legnagyobb játékosát, akit nem mellesleg a mai napig a legjobbnak tartanak. Tette mindezt úgy, hogy e találkozójuk előtt már tizennégyszer megmérkőztek egymással tévés kamerák "szeme láttára", azonban ebből egyetlen egy mérkőzést sem sikerült megnyernie. Ezen a napon viszont nem csak hogy győzött, hanem egy remek játékot bemutató Phil Taylort vert meg. Szerintem aki Phil Taylorral versenyez, annak a saját hite a legnagyobb ellenfele. Lehet, hogy nem ez az év legfontosabb versenye (World Grand Prix), de ott kellett lenni és meg kellett mutatni, hogy "Igen, képes vagyok legyőzni őt annak ellenére is, hogy még soha életemben nem sikerült, és sorozatban tizennégy találkozót vesztettem ellene". Na ez a nagy dolog. Úgy gondolom, hogy egy Taylor kvalitású játékos ellen már kötelezően a meccs elejétől kezdve extázisban kell játszani ahhoz, hogy az embernek bármi esélye legyen. Lewis megtette, ő jutott a döntőbe, mert elhitte, hogy odajuthat, mert egymaga dobott tizenhat darab 180-ast, mert nem adta fel 2-4-nél, mert nem adta fel 4-4 0-2-nél. Ha valami, akkor ez egy igazán nagy sportteljesítmény.

2010. október 9., szombat

Megújul a blog

Mostanában kevesebb időm jutott arra, hogy egy-egy sporteseményről beszámolót írjak. A továbbiakban remélem, ez változni fog, de ezek után az írások teljesen szubjektív véleményt fognak közvetíteni és nem pedig száraz tényeket. Ez azt jelenti, hogy minden ami a jövőben felkerül az oldalra, a saját véleményemet tükrözi.

2010. szeptember 15., szerda

Világbajnok a Team USA

Az amerikai nemzeti kosárlabda válogatott győzött az augusztus 28-tól szeptember 12-ig zajló törökországi világbajnokságon.
A Team USA a 'B' jelű csoportba került, amelyben még a szlovén, a brazil, a horvát, az iráni, valamint a tunéziai válogatottak kaptak helyet. Mike Krzyzewski együttese elsősorban a jó védekezésének köszönhetően az öt mérkőzésből négyet könnyedén nyert meg, egyedül a kiváló napot kifogó brazil csapat ellen voltak izgalmak, hiszen az Anderson Varejao-t nélkülöző együttesnek a mérkőzés utolsó pillanatáig győzelmi esélyei voltak, azonban a végjáték az NBA-sztárokkal teletüzdelt amerikaiaknak sikerült jobban és 70:68 arányban behúzták a mérkőzést.
Az egyenes kieséses szakasz első fordulójában, azaz a nyolcaddöntőben Angola együttese következett, ahol egyértelmű, 45 pontos különbséggel győzött az esélyebebb csapat, majd készülhetett az oroszok elleni találkozóra, amely ütközetet hansonlóan könnyedén, ugyan mindössze 10 ponttal nyert meg.
Az elődöntőben a mindig veszélyes Litván együttes volt a soros ellenfél. A litvánok az előző körben a világranglista-vezető argentínokat búcsúztatták, így nagy reményekkel vághattak neki a mérkőzésnek, azonban Billupsék mindvégig a kezükben tartották a győzelmet és nem is engedték ki, 89-74-re győztek.
A döntőben aztán nem a mindenki által várt Spanyolország következett, - hiszen Rubioék már a legjobb négy közé sem tudták beverekedni magukat - hanem a hazai török válogatott. Voltak, akik némileg féltették a Team USA-t, hiszen összességében a keretük meglehetősen fiatalnak mondható és talán nem bírja majd el a hazaiak nyomását a döntőben, azonban mindez nem így történt. Hiába játszott remekül több török játékos is az egész tornán és akár a döntőben is, - például Turkoglu vagy Asik - Kevin Durant, az Oklahoma City kiválósága és az NBA regnáló pontrekordere megállíthatatlan volt. Durant 28 pontjának és a remek amerikai összhangnak is köszönhetően az USA 81-64-re megnyerte a finálét.
A torna MVP-je természetesen Kevin Durant lett.

2010. szeptember 4., szombat

Könnyed siker

A Fulham elleni döntetlen után mindenképpen javítani szeretett volna Sir Alex Ferguson együttese. A soros ellenfél hazai pályán a West Ham United csapata volt. A skót mesternek ezúttal nem kellett csalódnia sem a játék, sem pedig az eredmény miatt, hiszen csapata fölényes 3:0 arányú győzelmet aratott.
A meccset végig uralták a Vörösördögök és a 33. percben büntetőhöz jutottak Giggs cselei majd földre kerülése után. A múlt héten tizenegyest hibázó Nani helyett az utóbbi időben gólínségben szenvedő Rooney állt a labda mögé és biztos lábbal használta ki az adódó lehetőséget. Mindjárt a második félidő elején Nani kapott labdát a West Ham középpályájánál és néhány kitűnő csel után hatalmas gólt szerzett még éppen a tizenhatoson kívülről. A United utolsó gólját az egyre jobb formába lendülő Berbatov szerezte ollózásból ezzel kialakítva a végeredményt.
A nagyobbik manchesteri egyesület tehát győzött és 7 pontjával a harmadik pozíciót foglalja a három mérkőzés után.

2010. augusztus 24., kedd

Megszokott ponthullajtás

Vasárnap késő délután a Manchester United a Fulham otthonába utazott, hogy lejátsza idei második bajnoki mérkőzését.
A meccset remek iramban kezdték a Vörösördögök, Paul Scholes gyönyörű távoli lövésével már a 11. percben előnyhöz jutottak. Ezek után a United visszavett a tempóból, így a szünet után Davies révén egyenlíteni tudott a hazai együttes. Ekkor ismét nyomni kezdett a vendég gárda és Hangeland öngóljának köszönhetően újra előnybe került, azonban percekkel később Nani büntetőt hibázott, amely után borítékolni lehetett, hogy a szituáció megbosszulja magát. Így is történt, a fehér-feketében játszó Fulham a 90. percben Hangeland révén egalizálni tudott, aki ezúttal az ellenfél kapujába talált be ezzel pontot mentve csapatának.
A második fordulóban ismét győzött a Chelsea (ezúttal is 6-0-ra), így a londoni kékek gárdája az egyetlen 100 százalékos csapat a Premier League-ben. A MU a harmadik helyen áll.

2010. augusztus 18., szerda

Magabiztos győzelem

Magabiztos sikerrel kezdte a Manchester United csapata a 2010/11-es bajnoki szezont, miután 3:0 arányban győzött hazai pályán a Newcastle United ellen.
A mérkőzés legnagyobb része a vendég térfélen zajlott, azonban nagy ziccerekből így is csak néhány jutott a Vörösördögöknek.
Az első gólt a 33. percben a tavaly sokat kritizált bolgár támadó, Dimitar Berbatov szerezte. Szűk tíz perc múlva a remekül játszó Fletcher is betalált, így a szünetre megnyugtató két gólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe Alex Ferguson fiai. A második játékrészt az elsőhöz hasonlóan a hazai együttes irányította, gólt azonban csak a 85. percben sikerült újra szerezni Giggs révén.
A Manchester United játéka helyenként akadozott, Wayne Rooney sem lendült még csúcsformába, de összességében bíztató teljesítményt láthatott a közönség az Old Traffordon. Paul Scholes két gólpasszt osztott ki és a fiatal mexikói játékos, Javi Hernandez is pályára lépett.
Folytatás vasárnap 17 órakor a Fulham otthonában.

2010. augusztus 14., szombat

Alakul a keret

Ahogyan a többi nemzet válogatottja is, az amerikai nemzeti csapat is nagy erőkkel készül az augusztus 28-án kezdődő törökországi kosárlabda-világbajnokságra.
A jelenlegi bő keret 15 fős, amiből Mike Krzyzewski edző 12 nevet fog kiválasztani a vb-csapatba. A számos nagy kimaradó ellenére az Egyesült Államok gárdája így is toronymagas esélyesnek számít, hiszen ezzel együtt is rengetek sztár utazik majd Törökországba. Gondoljunk csak a tavalyi gólkirály Kevin Durantra, de akár a többi fiatalt, Derrick Rose-t vagy Rudy Gay-t is említhetnénk.
A Team USA világbajnokság előtti programmja a következő:
  • aug. 15. vs - France
  • aug. 21. @ - Lithuania
  • aug. 22. @ - Spain
  • aug. 25. @ - Greece

2010. augusztus 13., péntek

Megvan az első trófea

A Manchester United gárdája nyerte az angol Community Shieldet, miután 3:1 arányban legyőzte a Chelsea csapatát a Wembleyben.
A mérkőzésen a United több helyzetet dolgozott ki, így megérdemelten győzött. A Vörösördögök első gólját Valencia szerezte egy gyönyörű kontratámadást követően. A második találat a Man Utd színeiben első tétmeccsét játszó Javi Hernandezé volt. Ezek után a londoni kékek szépíteni tudtak, de a mérkőzés hajrájában Berbatov egy pompás emeléssel eldöntötte a mérkőzést.
Ezzel a sikerrel a Manchester máris begyűjtötte első serlegét a 2010/11-es szezonban.

2010. július 12., hétfő

S Z Ü N E T

A blog technikai okok miatt néhány hétig szünetel, várhatóan augusztus elején indul újra.

2010. július 9., péntek

NBA trades áttekintés I.

Július elsejével megnyílt az út az NBA-csapatok számára, hogy ajánlatokat tegyenek az általuk megszerezni kívánt játékosok számára, szerződéshosszabbításra, avagy éppen egy-egy kontraktus felbontására.
Az idei nyárról már előre lehetett tudni, hogy hatalmas változásokat hozhat az erőviszonyokat illetően, hiszen rengeteg "franchise" játékos vált szabadügynökké.
A legnagyobb és leginkább érdekes kérdésekre talán már megkaptuk a választ, nézzük, milyen döntéseket hoztak a csapatok és a játékosok az elmúlt 9-10 nap során:
  • Dirk Nowitzki -> Dallas (Dallas)
  • LeBron James -> Miami (Cleveland)
  • Chris Bosh -> Miami (Toronto)
  • Dwyane Wade -> Miami (Miami)
  • Amar'e Stoudemire -> New York (Phoenix)
  • Rudy Gay -> Memphis (Memphis)
  • Carlos Boozer -> Chicago (Utah)
  • Joe Johnson -> Atlanta (Atlanta)
  • Steve Blake -> LA Lakers (LA Clippers)
  • David Lee -> Golden State (New York)
  • Brendan Haywood -> Dallas (Dallas)

2010. július 6., kedd

NBA Summer League 2010

A héten kezdetét veszi az idei NBA Summer League, ahol az NBA csapatainak lehetősége nyílik arra, hogy az újonnan szerzett vagy a tartalékjátékosaikat kipróbálják, figurákat gyakoroljanak be egymás elleni mérkőzések formájában.
Ezt a nyári "versenyt" két helyszínen, előbb Orlandóban (júli. 5-9), majd Las Vegasban (júli. 9-18) bonyolítják le.
A Dallas Mavericks a második állomáson fog szerepelni, programja a következő:
07.9. - Nuggets
07.10. - Rockets
07.12. - Bucks
07.15. - Wizards
07.18. - Kings

2010. július 5., hétfő

Nowo marad

Dirk Nowitzki aláírt.
Mint az tudott volt, Nowo néhány héttel ezelőtt kilépett szerződéséből, amely még egy évig kötötte volna a Dallas Mavericks együtteséhez és csatlakozott az idén várhatóan nagy erőviszony változásokat hozó szabadügynökpiachoz. A szakértők szerint azonban kicsi volt a valószínűsége, hogy Dirk klubbot vált, inkább csak egy új, hosszabb távra szóló kontraktust szeretett volna kapni jelenlegi kenyéradójától.
Az egyezség a napokban meg is született, Dirkie további 4 évre 80M dollárért írt alá a Rick Carlisle irányította Mavshez.

2010. július 2., péntek

Angliát búcsúztatták

Véget ért a 2012-es labdarúgó világbajnokság az angol válogatott számára, miután 4:1 arányú vereséget szenvedtek a német együttes ellen.
A mérkőzés kezdeti közepes ritmusát Klose gólja törte meg, amit Upson hibájából szerezhetett.
Az angolok védelme finoman szólva sem állt a helyzet magaslatán az egész mérkőzést tekintetbe véve.
Nem sokkal később Podolski is eredményes volt, így a németek nagy fölényben játszva nyeregben érezhették magukat. Ezek után egy csapásra megváltozott a játék képe, sorra jöttek a háromoroszlánosok veszélyesebbnél veszélyesebb beadásai, amit Upson egy alkalommal ki is használt, így szépíteni tudott Capello együttese. Nem telt el több ismét néhány percnél, mikor Frank Lampard lövésre szánta el magát és hatalmas felsőkapufás gól rúgott.. Mindez kevés volt. Az asszisztens nem látta bent a labdát, pedig a játékszer jó fél méterrel haladt túl a gólvonalon.
Gerrardékat teljesen megfogta ez a szituáció, a második félidőben már nem tudtak ellenfelei lenni Joachim Loew csapatának, amelyik további két gólt szerzett, kialakítva a 4:1-es végeredményt.
Az angolok legnagyobb sztárja, Wayne Rooney ahogy az egész VB-n, ezen a mérkőzésen is csak árnyéka volt önmagának, ugyanakkor sosem tudjuk meg, ki játszana negyeddöntőt, ha nem ez az uruguayi hármas dirigál..

2010. június 25., péntek

The never-ending match

Anglia csoportmásodik

Az angol válogatott a C jelű csoport második helyén zárt, miután 1:0-ra le tudta győzni Szlovéniát, azonban USA ugyanilyen arányban nyert egy kései góllal Algéria ellen, így több rúgott góljának köszönhetően megelőzte Angliát.
Igaz, hogy a háromoroszlánosoknak nem sikerült megszerezniük a csoportelsőséget, de a játékuk az eddigiekhez képest több mint bíztató volt.
A mérkőzés első tíz percében ugyan a szlovénok voltak a kezdeményezőbbek, de ezek után Fabio Capello válogatottja átvette az irányítást, helyzeteket dolgozott ki és a 23. percben Milner beadását követően Defoe megszerezte a vezetést, amely később a győzelmet jelentette. Bár a piros szerelésben játszó angolok nem szereztek több találatot, rengetegszer kerültek helyzetbe többek között Gerrard és Rooney révén.
Lampardéknak feltétlenül szükségük lett volna még egy gólra a csoportelsőséghez, hiszen így már a legjobb 16 között összecsapnak a németekkel, ami valószínűleg a nyolcaddöntők leginkább várt találkozója lesz. A mérkőzést vasárnap 16:00-kor Bloemfonteinben rendezik.

2010. június 23., szerda

Ismét a Lakers

A Los Angeles Lakersnek sikerült megvédenie címét az NBA-ben, miután hét mérkőzéses csatában 4:3-ra felülmúlta a Boston Celtics gárdáját.
A párharcot a Lakers kezdte jobban, első hazai meccsüket viszonylag sima 13 pontos különbséggel nyerték 89:102-re (1:0 LAL).
A második összecsapáson aztán a vendégek Ray Allen nem akármilyen vezérletével - 8 hármas, ami rekord a döntők történetében - egyenlíteni tudtak és maguk javára fordították a pályaelőnyt. A mérkőzésen nem mellesleg Rajon Rondo tripla-duplát jegyzett (103:94; 1:1).
A harmadik meccs már a bostoni TD Gardenben került megrendezésre, ahol a rutinos Derek Fisher negyedik negyedben szerzett 11 pontjának köszönhetően Phil Jackson alakulata ismét magához ragadta a vezetést (91:84; 2:1 LAL).
A következő keleti meccsen hiába dobott Kobe Bryant 33 pontot, a hazaiak két cseréjüknek, Glen Davisnek és Nate Robinsonnak köszönhetően - akik az utolsó játékrészben 21 pontot termeltek - egalizálni tudtak. A 18 pontot szerző "Big Baby" Davis olyannyira meg volt lepve saját teljesítményétől, hogy nagyot nézett, mikor a riporterek őt hívták az interview-szobába (89:96, 2:2).
Az utlsó, azaz a harmadik massachusettsi derbin ismét hazai győzelem született. Paul Pierce 27 pontig jutott, ám ez a győzelem a remek bostoni csapatjáték gyümölcse volt, hiszen minden döntő pillanatban a hazaiak kerekedtek felül. Csak így sikerülhetett megállítani Bryantet, aki egymaga 19 pontot szerzett a harmadik negyedben, összességében pedig 38-at (86:92; 3:2 BOS).
A hurok tehát egyre jobban szorult a Lakers "nyaka" körül, több vereség már nem férhetett bele. Így érkeztek haza a Staples Centerbe és egy váratlanul sima győzelmet arattak, helyenként kiemelkedő egyéni megmozdulásokat produkálva (67:89; 3:3).
A mindent eldöntő hetedik mérkőzés a várakozásoknak megfelelően hatalmas küzdelmet hozott. A találkozót a vendég Celtics kezdte jobban, a második félidő elején 13 ponttal is elhúztak (49:36), de a Lakers ekkor rákapcsolt és a negyedik negyed közepére utolérték riválisukat. A végjátékot is a hazaiak bírták jobban és többek között Pau Gasol 18 lepattanójának és 19 pontjának köszönhetően megszerezték a klub történetének tizenhatodik bajnoki címét (79:83; 4:3 LAL).
Az Final MVP Kobe Bryant lett, aki 28,5 pontot és 8 pattanót átlagolt.

A tippjáték végeredménye:
  • 1. LEO, hantucivare 13-13 pont
  • 3. acakos 12 pont
  • 4. Gebi41 11 pont
  • 5. ETO 9 pont

A szabályok értelmében több első helyezett esetén a nyeremény egyaránt egy-egy 100 gr-os Milka csokoládé.

2010. június 22., kedd

C csoport..

Anglia válogatottja váratlanul nehéz helyzetbe került, miután pénteken az Egyesült Államok csapata után Algériát sem sikerült legyőzni. A mérkőzés végeredménye 0:0 lett. A háromoroszlánosoknak jóformán csak momentumaik voltak, de látva a meccset úgy tűnhetett, mintha az egész válogatott formán kívül játszott volna.
A csoport másik mérkőzése 2:2-es döntetlenre végződött, USA két gólos hátrányt dolgozott le a szlovénok ellen, így a kvartett állása rendkívül kiélezett.
Az angoloknak a biztos továbbjutáshoz szerdán le kell győzni Szlovéniát, de a csoport elsőség még ekkor sem garantált, csak ha USA nem tudja legyőzni Algériát, vagy Anglia kettőnél nagyobb gólkülönbséggel nyer, mint az amerikaiak.

A C jelű csoport állása:
  1. Szlovénia 4 pont (Gk 3-2)
  2. USA 2 pont (Gk 3-3)
  3. Anglia 2 pont (Gk 1-1)
  4. Algéria 1 pont (Gk 0-1)

2010. június 21., hétfő

Elhunyt Manute Bol

Életét vesztette Manute Bol, az NBA történetének legmagasabb játékosa (230 cm). A szudáni származású center 1985-ben került a Washington Bullets csapatához, majd a tíz éves NBA-pályafutása alatt megfordult a Golden State Warriorsnál, a Philadelphia 76ersnél, valamint a Miami Heatben is.
Bol a mai napig több rekordot tart fenn. A hihetetlen magassága mellett rendkívül vékony volt, így a tábla alatt nem tudott érvényesülni, ám lehetőségeit továbbfejlesztve a liga egyik, ha nem a legjobb dobásblokkolójává vált. Az ő nevéhez fűződik az egy negyed alatt (8) és az egy félidőben (11) elért blokkok rekordja. Emellett ő az egyetlen játékos, aki pályafutása alatt több blokkot gyűjtött össze, mint pontot.
Bol a pályafutása végeztével minden idejét hazájának szentelte. A polgárháború idején is pénzel segítette hazáját, majd a helyi választások miatt nem ment el a soron következő kezelésére, ami végzetesnek bizonyult.
Manute Bol 47 évet élt.

2010. június 20., vasárnap

Boldog Szülinapot Dirk!

Tegnap, azaz június 19-én Dirk Nowitzki harminckét éves lett. A Dallas Mavs sztárja egy kellemesen végződött alapszakaszon, majd egy feledhető elsőkörös vereségen (San Antonio) van túl.
Nowo ugyan néhány héttel ezelőtt kilépett szerződéséből, tehát jelenleg szabadügynök, de a szakértők szerint minden bizonnyal július elseje után megköti az új kontraktust Mark Cubannel. Ezek a napok azonban nem az üzletről szólnak.
Boldog Szülinapot Dirkie!

2010. június 18., péntek

Chicharito betalált

Javier "Chicharito" Hernandez a Manchester United legújabb szerzeménye gólt szerzett mexikói színekben a világbajnokság 'A' csoportjának mérkőzésén Franciaország csapata ellen.
A zöld szerelésben pályára lépő Mexikó magabiztos 2:0-as győzelmet aratott és nagy lépést tett a továbbjutás felé. A Vörösördögök új csillaga a 64. percben volt eredményes.


2010. június 16., szerda

Team USA

Az már korábban kiderült, hogy LeBron James és Dwight Howard sem lesz ott az augusztusban kezdődő kosárlabda világbajnokságon Törökországban.
A legfrisebb hírek szerint azonban egy újabb sztár, Dwyane Wade is lemondta szereplését. A Miami Heat kiválósága július 1-től szabadügynökké válik, emellett a már hosszasan húzódó válóperét is rendezni szeretné.
Az Egyesült Államok csapata ezzel tovább gyengült, de valószínűleg még így is egy bármire képes csapatot tudnak majd kiállítani.

2010. június 15., kedd

Visszatérés vereséggel

Az amerikai James Blake hosszú térdsérülése után Eastburneben tért vissza, ám mindjárt az első fordulóban búcsúzni kényszerült. A hosszas kihagyás eredményeként Blake rengeteg helyet esett vissza a világranglistán, így történhetett az, hogy már az első körben kiemelt ellenfelet kapott a francia Julien Benneteau személyében, aki le is győzte őt 7:6 7:5-re.
Az amerikai játékos számára tehát nem éppen a legszerencsésebben alakult a visszatérés, de a következő héten kezdődő wimbledoni bajnokságnál jobb lehetőség nem is lehetne a javításra.

2010. június 14., hétfő

Kellemetlen döntetlen

Az angol válogatott egy meglehetősen frusztráló döntetlennel mutatkozott be a világbajnokságon az Egyesült Államok csapata ellen.
A mérkőzést jó iramban kezdte Fabio Capello alakulata, ennek eredményeként Gerrard már a negyedik percben előnyhöz juttatta a háromoroszlánosokat. Ezek után azonban a meccs tempója alábbhagyott, egyik fél sem tudott igazán a másik fölé kerekedni. Még a félidő előtt az amerikaiak egy kósza Dampsey lövést követően Green kapus fatális hibájából egyenlíteni tudtak. A találkozó a második játékrészre nem tartogatott fordulatokat, az angol együttesnek csak villanásai voltak a két szélen Wright-Phillips, illetve Lennon révén, azonban beadásaik rendre pontatlanra sikerültek.
Rooneyéknak a ponthullajtás mellett legalább olyan rossz hír, hogy a már szezon közben is sérüléssel bajlódó Ledley King világbajnoksága a szombati találkozó félidejéig tartott. A középső védő ágyéksérülést szenvedett így a szünetben Jamie Carragher váltotta. Ráadásul James Milner sem tudta végigjátszani a mérkőzést, őt már bőven a félidő előtt le kellett váltani, de az Aston Villa-játékos folytatása talán nem forog veszélyben.
A Capello vezette alakulat tehát nincs irigylésre méltó helyzetben, de a csapat és a szurkolók is egyaránt bíznak benne, hogy ezután már csak felfelé vezethet az út.

2010. június 10., csütörtök

Holnap kezdődik

A holnapi nap folyamán megkezdődik a tizenkilencedik labdarúgó-világbajnokság Dél-Afrikában. A sok kiváló játékos mellett rengetek nagy hiányzója is lesz a tornának, így például Rio Ferdinand, Michael Ballack, John Obi Mikel vagy Luis Nani, de többek között Didier Drogba, Andrea Pirlo és Julio Cesar szereplése is kérdéses.
A mérkőzések 13:30, 16:00 és 20:30-kor kezdődnek.
A nyitómeccset pénteken 16:00-kor Dél-Afrika Mexikóval játsza.
Az egyenes kieséses szakasz június 26-án indul.
Áttekintés:
Csoportok
A: Dél-Afrika, Mexikó, Uruguay, Franciaország
B: Argentína, Nigéria, Dél-Korea, Görögország
C: Anglia, USA, Algéria, Szlovénia
D: Németország, Ausztrália, Szerbia, Ghána
E: Hollandia, Dánia, Japán, Kamerun
F: Olaszország, Paraguay, Új-Zéland, Szlovákia
G: Brazília, Észak-Korea, Elefántcsontpart, Portugália
H: Spanyolország, Svájc, Honduras, Chile
Helyszínek
Soccer City (Johannesburg, 91,141 fő), Moses Mabhida Stadium (Durban, 70,000 fő) Cape Town Stadium (Fokváros, 69,070 fő), Ellis Park Stadium (Johannesburg, 62,567 fő), Loftus Versfeld Stadium (Pretoria, 51,760 fő), Nelson Mandela Bay Stadium (Port Elizabeth, 48,000 fő) Free State Stadium (Bloemfontein, 48,000 fő), Peter Mokaba Stadium (Polokwane, 46,000 fő), Royal Bafokeng Stadium (Rustenburg, 44,530 fő), Mbombela Stadium (Nelspruit, 43,589 fő).

2010. június 7., hétfő

TOP 4

Jelena Jankovic azzal, hogy a vasárnap befejeződött Roland Garroson elődöntős volt, megőrizte negyedik helyét a világranglistán, amelyet továbbra is Serena Williams vezet.
A szerb Párizsban a bombaformában játszó ausztrál, Samantha Stosurtól szenvedett vereséget, aki bár esélyesként léphetett pályára a döntőben Francesca Schiavone ellenében, nem tudott élni a lehetőséggel és 6:4 7:6-ra kikapott.

2010. június 3., csütörtök

NBA Finals

Elérkeztek a döntő mérkőzései az NBA idei kiírásában. A fináléba a két legnagyobb múlttal rendelkező együttes, a Boston Celtics és a Los Angeles Lakers verekedte be magát.
A Kelták az Orlando Magicet győzték le a döntőbe jutásért 4:2 arányban. Ez talán némi meglepetés, de semmiképp sem szenzáció, hiszen a Bostont csupa olyan nagy sztár alkotja, akik mindig képesek csapatként együttműködni és ha nekik jól megy (pl Garnett vagy Allen), akkor bizony képesek legyőzni az NBA bármelyik alakulatát, még az Orlando-t is. A Magic legnagyobb problémája talán az volt, hogy e párharc előtt nem voltak kitéve nagy ellenállásnak (Bobcats 4:0, Hawks 4:0), így nem voltak eléggé fölpörögve erre az összecsapásra és mire észbe kaptak, már 3:0-ra a Boston vezetett, így hiába nyertek ezután még két mérkőzést, a legfontosabb pillanatban nem hibázott Doc Rivers együttese.
A Lakers főcsoportdöntős ellenfele az idén remek szezont futó Phoenix Suns volt. Bryanték első két hazai meccsüket sikerrel abszolválták, de a US Airways Centerben a korábbi kétszeres MVP, Steve Nash vezérletével a Phoenix egyenlíteni tudott. Ezek után azonban a Lakers ismét megrázta magát és egy hazai győzelem után vendégként is győztesen jöhettek le a parkettről, így 4:2-es összesítéssel kiütötték a Sunst.
Érdekes döntőnek nézünk elébe. A két csapatnak összesen 32 bajnoki címe van (Celtics 17, Lakers 15), valamint már 11-szer találkoztak a fináléban.
Az első mérkőzést csütörtökön 3:00-kor rendezik a Staples Centerben.

Playoffs tippjáték Conference Finals

A tippjáték állása:
  • 1. LEO, hantucivare 13-13 pont
  • 3. Gebi41 11 pont
  • 4. acakos 10 pont
  • 5. ETO 9 pont

2010. június 2., szerda

Jelena elődöntős

A szerb Jelena Jankovic jó formában érkezett a párizsi Grand Slam tornára, így nem véletlen, hogy már a legjobb négy között jár.
Jankovics első fordulós ellenfele a szebb napokat is megért Alicia Molik volt, akit sima két játszmában le is győzött 6:0 6:4-re.
A második körben szintén egy olyan játékossal találkozott az észt Kaia Kanepi személyében, aki korábban már a legjobb nyolcig is eljutott a Garroson, de idén már selejteznie kellett, azonban mindenképpen egy kellemetlen ellenfélnek ígérkezett. Jelena hozta ugyan az első játszmát, de a másodikat elbukta, így döntő játszmára került sor, ahol minden rutinjára szükség volt és sikerült is hoznia a mérkőzést (6:2 3:6 6:4).
A legjobb harminckettő között az az Alona Bondarenko volt az ellenfél, akitől idén már egyszer kikapott az Ausztrál Openen, de ez a találkozó más volt. Nem volt egy magas színvonalú mérkőzés, de Jankovics a döntő pillanatokban jobban koncentrált, így végül két játszmában övé lett a meccs (6:4 7:6)
A szerb a nyolcaddöntőben a szlovák Daniela Hantuchovával játszott, akitől idén már két vereséget is elszenvedett. Úgy tűnik, Jelena nagyon egyben van ezen a GS tornán, hiszen a két vereség ellenére, ez a mérkőzés simán lett az övé két szettben (6:4 6:2).
Érdekes, hogy Jankovics szinte csak olyan ellenfeleket kapott, akiktől az utóbbi időben valamikor kikapott.
Nem volt ez másképp a negyeddöntőben sem, ahol a Roland Garros meglepetésemberével, Yaroslava Shvedovával találkozott. A kazah hölgynek egyszer már sikerült megtréfálnia a szerbet a tavalyi US Openen, de ezúttal nem járt sikerrel, még akkor sem, ha igazán nem játszott rosszul, csupán az adandó lehetőségeit nem sikerült kihasználnia (a második játszmában 4:3-as előnynél egy fejfölüli lecsapást nem sikerült eltalálnia, ezzel visszahozva a szettbe Jankovicsot), a vége 7:5 6:4.
Jelena Jankovics tehát 2008 után ismét elődöntős. Ellenfele az ausztrál Samantha Stosur lesz, aki idén már két korábbi világelsőt is búcsúztatott (Henin, Serena Williams). Ez lesz idei harmadik összecsapásuk a két keménypályás meccs után (Indian Wellsben Jankovics győzött, míg Miamiban Stosur).
A mérkőzést a Philippe Chatrier pálya második összecsapásaként rendezik meg az első női elődöntő (Schiavone-Dementieva) után.

2010. május 31., hétfő

7., 8. helyezés

Hetedik és nyolcadik helyen zárt női, illetve férfi válogatottunk a moszkvai asztalitenisz csapat vb-n.
A hölgyek az elődöntőbe jutásért vereséget szenvedtek a második helyen rangsorolt szingapúri együttestől 3:0 arányban, majd a helyosztók során először Hong Kong csapata győzte le mieinket 3:2-re, majd a hetedik helyért folyó küzdelmekben már a magyar csapat kerekedett felül a hollandok ellenében (3:2).
Férfi csapatunk a legjobb nyolc közé jutással hatalmas bravúrt hajtott végre, azonban ennél többre már nem futotta. Az elődöntőbe kerülésért a magyaroknak a dél-koreai válogatottat kellett volna legyőzni, azonban az ellenük elért egy győzelem is kiemelkedő teljesítmény. Kosiba Dani a világranglista 13. Oh Sang Eun-t győzte le. A következő mérkőzés a hazai orosz csapat elleni találkozó volt, amelyet 3:1-re buktak el a magyarok, majd a hetedik helyet sem sikerült megcsípni, Fehéroroszország 3:0 arányban győzött.

2010. május 28., péntek

Negyeddöntősök vagyunk

Női és férfi csapatunk is negyeddöntős a moszkvai asztalitenisz világbajnokságon.
A hölgyek Hong Kong és a Dél-Korea mögött lettek harmadikok a csoportban, megelőzve Észak-Korea, Ukrajna és Franciaország válogatottját, majd Tajvan legyőzésével jutottak el a negyeddöntőbe.
Férfi egységünk is bravúros teljesítménnyel jutott a legjobb nyolc közé. Ugyan vereséget szenvedtek a csoportküzdelmek során a japán, a német és a dán válogatottól is, de a női csapatunkhoz hasonlóan ők is kiharcolták a csoport harmadik helyét, majd a negyeddöntőbe kerülésért óriási küzdelemben győzték le a svéd válogatottat.
Külön kiemelendő Kosiba Dániel szereplése, aki a korábbi Európa-bajnok Dánia ellenében is hozni tudta mindkét mérkőzését, de ugyanez sikerült neki a svédek ellen is.
Az elődöntőbe jutásért a férfiak Dél-Korea, a nők Szingapúr válogatottjával találkoznak.

2010. május 25., kedd

Whyte & Mackay Premier League Darts

A tegnapi nap folyamán rendezték a darts premier league küzdelmeinek rájátszását, ahova a bajnokság első négy helyezettje, azaz Phil Taylor, Simon Whitlock, James Wade és Mervyn King jutottak be.
Az első elődöntőt Whitlock és Wade játszotta, mint ahogy tették az a világbajnokságon is, de ezúttal a fiatal angol bizonyult jobbnak. Egy kiélezett mérkőzésen 8-6-ra győzte le ellenfelét. Az elődöntők második felvonásán Taylor és King küzdött a fináléért. Ez az összecsapás messze nem volt olyan kiegyensúlyzott, mint az este első felvonása, az "alapszakasz" győztes Phil Taylor magabiztos 8-1-el jutott tovább.
A harmadik helyért vívott csatában Kingnek már jobban ment a játék, így szoros küzdelemben 8-7-re győzni tudott.
A döntőt tehát a címvédő Wade és a négyszeres bajnok Taylor játszotta. Várható volt, hogy egy nagyon színvonalas döntőt fognak vívni, de egy ekkora csatával talán senki sem számolt. Wadenek sikerült hoznia az első leget, azonban angol honfitársa erre egy kilenc nyilassal válaszolt.. A továbbiakban végig a "Power" dominált, 4-1-re is elhúzott, de a Gép, azaz James Wade nem adta fel és a későbbiekben egyenlíteni is tudott, azonban a tizenötszörös világbajnok a tizenötödik legben megdobta második kilenc nyilasát is a mérkőzés folyamán, így még rá tudott tenni egy lapáttal és 10-8-al övé lett a bajnoki cím.
További eredmények:
5. Ronnie Baxter
6. Raymond van Barneveld
7. Adrian Lewis
8. Terry Jenkins
Taylor két kilenc nyilasa:

2010. május 22., szombat

pre Roland Garros '10

Holnap veszi kezdetét az idei Roland Garros Párizsban, ahol több nagy hiányzó is lesz.
A férfiaknál nem lesz ott az amerikai James Blake térdsérülésre hivatkozva, de olyan nagy nevek is hiányoznak majd, mint a US Open bajnoka, Juan Martin Del Potro, vagy a világbajnok Nikolay Davidenko. A női tábla legnagyobb hiányzója a belga Kim Clijsters lehet.
Jelena Jankovic várhatóan hétfőn lép majd pályára, ellenfele Alicia Molik lesz. A szerb sorsolása nem könnyű, de például Serena Williamsszel vagy a négyszeres bajnok Justine Heninnel csak az elődöntőbe találkozhat, feltéve hogy eljut odáig.
A magyarok közül Szávay Ági a hazai Stephanie Foretz ellen kezd, míg Czink Melinda ellenfele Julia Goerges lesz.

RG Tippjáték indul

A következő tippjáték keretében az idei Roland Garros férfi és női egyes versenyszámának mérkőzéseire lehet tippelni.
Az alábbi linken elérhető táblázatot kell kitölteni és azután visszaküldeni a 20rgarros10@gmail.com e-mail címre legkésőbb vasárnap (05.23) 9:30-ig.
A női és a férfi táblán is minden eltalált továbbjutóért egy pont jár, a két versenyszám pontjai pedig együtt számítanak.dagabb.
Az első helyezett egy 300g-os Milka csokoládéval lesz gazdagabb.
A férfi és a női tábla: http://www.sendspace.com/file/u8d500
Jó játékot!

2010. május 18., kedd

Angol VB-keret

Nincs könnyű helyzetben Fabio Capello, az angol válogatott szövetségi kapitánya, hiszen együtteséből sérülések miatt több nagy név is hiányozni fog a dél-afrikai VB-ről, így David Beckham, vagy éppen Michael Owen.
Az olasz mester egyelőre egy 30 fős keretet jelölt ki, amelyből majd június 1-jén választ végérvényesen.
A 30 fős keret:
Kapusok: Joe Hart, David James, Rob Green
Védők:
Leighton Baines, Jamie Carragher, Ashley Cole, Michael Dawson, Rio Ferdinand, Glen Johnson, Ledley King, John Terry, Matthew Upson, Stephen Warnock
Középpálások:
Gareth Barry, Michael Carrick, Joe Cole, Steven Gerrard, Tom Huddlestone, Adam Johnson, Frank Lampard, Aaron Lennon, James Milner, Scott Parker, Theo Walcott, Shaun Wright-Phillips
Támadók:
Darren Bent, Peter Crouch, Jermain Defoe, Emile Heskey, Wayne Rooney

2010. május 17., hétfő

Ping-pong csapat VB

Elkészült az asztalitenisz Csapat Világbajnokság sorsolása.
A magyar férfi válogatott a Jakab János, Pázsy Ferenc, Kosiba Dániel, Nagy Krisztián összeállításban utazik Moszkvába, hogy összecsapjon a német, a japán, a horvát, a dán és a spanyol együttessel a C csoportban. Nem lesz tehát könnyű dolga mieinknek, hiszen minden csapatban nagy nevek lépnek majd asztalhoz, gondoljunk csak az Európa-bajnok Michael Mazera, Timo Bollra, vagy akár a japán Jun Mizutanira.
Női csapatunk (Tóth Krisztina, Póta Georgina, Lovas Petra, Pergel Szandra) a C jelű hatosba kapott besorolást, ahol a magyarok mellett Dél-Korea, Hong-Kong, Franciaország, Ukrajna és Észak-Korea szerepel.
Csapataink egyaránt rendkívül erős csoportba kerültek, de képesek lehetnek egy kiugró teljesítményre.
A Világbajnokság Május 23-án kezdődik, a férfiak a Japánokkal, míg a nők az ukrán válogatottal csapnak össze az első fordulóban.

2010. május 15., szombat

Playoffs tippjáték Conference Semifinals

Az NBA rájátszásának konferencia-elődöntői közül három a várakozásokhoz képest váratlanul simán alakult.
Nyugaton az LA Lakers ha szoros meccseken is, de 4-0-al ütötte ki a Daron Williams vezette Utah Jazz csapatát, míg az alsó ágon a Phoenix Suns söpörte el az előző körben a Dallas Mavst búcsúztató San Antonio Spurst.
A talán leginkább várt összecsapást a Cleveland Cavaliers és a Boston Celtics vívta a keleti döntő egyik helyéért. A Cavsnek idén egyértelműen csak a bajnokság megnyerése lett volna elfogadható és ezt is tűzte a csapat vezetősége is. Ezidáig minden kitűnően alakult, LeBron irányításával a legjobb alapszakasz-beli mutatót tudhatta magáénak az együttes, azonban a Celticsnek sikerült megálljt parancsolnia és 4-2-vel búcsúztatnia a sokak által legesélyesebbnek vélt csapatot. A másik keleti meccsen az Orlando Magic egy teljesen kifacsart Atlanta Hawksal találkozott és jutott tovább négy mérkőzés alatt.
A tippjáték állása a konferencia elődöntők után:
  • 1. Gebi41, hantucivare 11-11 pont
  • 2. LEO 10 pont
  • 3. acakos 9 pont
  • 5. ETO 8 pont

2010. május 9., vasárnap

Nincs bajnoki cím

Hiába győzött magabiztosan a Manchester United az angol Premier League utolsó fordulójában hazai pályán a Stoke City csapata ellen 4:0 arányban, a Chelsea 8:0-ra ütötte ki a Wigan Athletic együttesét a Stamford Bridge-en így megtartotta egy pontos előnyét és elhódította a bajnoki serleget.

2010. május 6., csütörtök

Egy meccs maradt

Nyert ugyan a Manchester United, de kevés esélye maradt, hogy zsinórban negyedszer is elhódítsa az angol Premier League trófeáját.
Sir Alex Ferguson együttese hétvégén a Sunderland vendége volt a Fény stadionjában és Nani góljával 1-0-as győzelemmel térhetett haza.
A nagy vetélytárs Chelsea a Liverpoolnál vendégeskedett, de a Vörösök gyenge formája ezen a mérkőzésen sem szakadt meg, így a londoni kékek sima 2-0-al hozták el a három pontot, így egyetlen fordulóval a bajnokság vége előtt egy ponttal megelőzik a Unitedet.
A hétvége párosításai:
Man Utd - Stoke City
Chelsea - Wigan Athletic

2010. május 2., vasárnap

Playoffs tippjáték 1. kör

Az NBA idei rájátszásának első fordulójában igazán nagy meglepetés nem történt, a pályaelőnyt élvező csapatok közül csak a Denver Nuggets és a Dallas Mavericks búcsúzott, de mivel előbbit a Utah Jazz, utóbbit a San Antonio Spurs ütötte el a továbbjutástól ezért olyan igazán nagy drámáról nem beszélhetünk, hiszen a nyugati csapatok rendkívül kiegyenlítettek.
Keleten kishíján a Bucksnak sikerült továbbverekednie magát az Atlanta Hawks ellen, hiszen 0-2-es állásról 3-2-re fordítottak, de a Sólymok kemény védekezéssel fordítani tudtak.
A tippjáték állása az első forduló után:
  • 1. Gebi41 9 pont
  • 2. hantucivare 8 pont
  • 3. LEO, acakos 7-7 pont
  • 5. ETO 6 pont

Ismét csak álom maradt

Idén is csak egy szép álom maradt a bajnoki trófea a Dallas Mavericks számára, hiszen a San Antonio Spurs elleni párharc hatodik mérkőzését is elvesztette a csapat, így 4:2-es összesítéssel búcsúzott.
Péntek hajnalban bűn rosszul kezdett a Dallas, az első negyedben mindössze 8 pontot dobott és az első félidő egy adott pillanatában 42-21 is állt az eredményjelzőn. Mindezek után azonban a Mavs hatalmas változáson ment keresztül, nagyban köszönhetően a csereként beállt Roddy Beauboisnak. A hatalmas tehetség francia alig-alig kapott lehetőséget az eddigi mérkőzéseken, ezen a napon viszont a Spursnek nem volt ellene ellenszere, így ő és Dirk Nowitzki vezetésével sikerült átvenni a vezetést 21 pontos hátrányból..
A harmadik játékrész végig kiegyenlítetten alakult, míg a negyedikre Rick Carlisre edző lehozta a pályáról Beauboist, amely meglehetősen rossz döntésnek bizonyult. Nowitzkin kívül nem volt fegyvere támadásban a Dallasnak, míg a másik oldalon Grant Hill kosaraival tíz pont körüli előnyre tettek szert a hazaiak, amit sikerült is megtartani, így 97:87 arányban győzni tudtak és 4-2-vel küldték nyári szünetre a Dallast.

2010. április 29., csütörtök

Köszönet Caron Butlernek

Életben maradt a Dallas Mavericks, miután hazai pályán 22 ponttal, 103:81 arányban simán győzte le a San Antonio Spurs csapatát.
A mérkőzés egyértelmű hőse az a Caron Butler volt, akinek nagyon nem ment a játék a párharc eddigi mérkőzésein, de tegnap hajnalban 35 ponttal segítette csapatát a második győzelemhez.
A Spurs zsinórban három mérkőzést nyert a Mavs ellen, de ezen a meccsen végig alárendelt szerepet játszott. A félidőben még csak hét pontos volt a hazai előny, de a harmadik negyed végére - amelyet Nowitzkiék 29-18-ra nyertek meg - eldőlt a mérkőzést, az egyetlen kérdés már csak a győzelem mértéke volt.
Ha valami, akkor ez a találkozó erőt és önbizalmat adhat a Rick Carlisle vezette együttesnek.
Érdekes volt látni, hogy az utóbbi meccseken kezdő Eric Dampier egy percet sem kapott ezen a mérkőzésen, helyette Brendan Haywood és Eddie Najera foglalta el a center posztját. Merész döntés volt ez, ugyanakkor rendkívül kifizetődő. Érdekesség, hogy Dampier a Dallas 13-as győzelmi sorozatában sem vett részt sérülés miatt, azóta azonban közel azonos időt tölt a pályán, mint Haywood.
Meglátjuk mit hoz a hatodik meccs, de az biztos, hogy ha Butlernek sikerül átmentenie tegnapi formáját, illetve Nowitzki és Terry is hozzáteszi a maga pontjait, akkor a Mavsnek minden esélye megvan arra, hogy 1-3-ról kiharcolja a hetedik mérkőzést.
Dallas Mavericks - San Antonio Spurs 6. mérkőzés, péntek 02:00, Sport1.

2010. április 27., kedd

1-3

Meglehetősen nehéz helyzetbe sodródott a Dallas Mavericks, miután mindkét idegenbeli mérkőzését elvesztette a San Antonio Spurs otthonában, így összesítésben 1-3-as hátrányba került.
A Mavs számára bosszantó, hogy míg az első találkozón négy, a másodikon három ponttal bizonyult jobban Gregg Popovich együttese, azaz a különbség mindkét esetben teljesen minimális volt.
A képlet Nowitzkiék számára nagyon eygszerű: sorozatban háromszor le kell győzni a Sarkantyúsokat. A Dallas számára némi reménysugár, hogy ha hozni tudnák a következő mérkőzést az AAC-ben, elég lenne mindösszesen egy idegenbeli találkozót sikerrel venni ahhoz, hogy utána ismét hazai pályán játszhassanak, immáron a továbbjutásért. Kiddék idén a legjobb idegenbeli mutatót tudhatják magukénak az alapszakaszban, de ez semmit sem számít, ha a rájátszásban képtelenek lesznek egy győzelmet is összekaparni az AT&T Centerben.
A párharc szerda hajnalban, 03:30-kor folytatódik a Mavericks pályaválasztásával.

2010. április 26., hétfő

2 forduló

Ahogy az a 2007-2008-as esztendőben, az idei kiírásban is az utolsó két fordulóra marad a döntés a Premier Leagueben a bajnokság győztesét illetően.
A 36. forduló rangadóján a Manchester United a Tottenham Hotspur csapatát látta vendégül. A mérkőzés előtt eldőlt, hogy a hazaiak kiválósága, Wayne Rooney az idei szezonban már nem léphet pályára sérülései miatt.
A Sir Alex Ferguson így is a már szokásossá vált 4-5-1-es formációt választotta Berbatovot játszatva a Vörösördögök ékjeként. A bolgár csatárt idén rengetegen kritizálták, - hol jogosan, hol kevésbé - de ezen a mérkőzésen még akkor sem lehetett rá panasz, ha ismét nem sikerült betalálnia. A Man Utd végig próbált ellenfele fölé nőni, azonban az első félidőben nem sikerült gólt szerezni. A második játékrészben már változott a helyzet, hiszen Giggs büntetőből vezetést szerzett a hazai csapatnak. A Manchester ezután is nyomás alatt tartotta a Sarkantyúsokat, azonban King egy sokak által vitatott fejes góllal egyenlíteni tudott. A Unitednek ezek után végképp azzal a tudattal kellett támadni, hogyha nem sikerült további gólt vagy gólokat szerezni, a bajnokság minden bizonnyal elúszik. Jól tudta ezt Nani is, aki gyönyörű labdát kapott a csereként beállt Machedától már a nyolcvanadik perc után és higgadtan emelte át Gomes kapust ezzel ismét előnyhöz juttatva csapatát. A végeredményt a duplázó Giggs állította be, aki ezúttal is tizenegyesből volt eredményes.
A játéknap későbbi mérkőzésén a Chelsea 7-0-al lépte át hazai környezetben a Stoke City együttesét, így továbbra is tartja az egyetlen pontos előnyét a Uniteddel szemben. Scholes-ék utolsó reménysugara a Chelsea liverpooli vendégjátéka lehet vasárnap 14:30-kor.

2010. április 25., vasárnap

Előny a San Antonionál

A San Antonio Spurs sikerrel tudta le első hazai mérkőzését a Dallas Mavericks ellen az idei playoffban.
A hazai gárda, ha kisebb megingásokkal is, de végig ura volt a mérkőzésnek.
A Mavsben szinte csak Dirk Nowitzkinak sikerült felvennie a rájátszás tempóját erre a mérkőzésre a maga 35 pontjával, de ezúttal ez is kevés volt a Duncan-Parker-Ginobili vezette sarkantyúsok ellen.
A Spurs ezzel 2-1-es előnybe került, de a Dallasnak még így is minden esélye megvan a továbbjutásra.
Rick Carlisle csapata bízhat benne, hogy a Marion-Butler duó mégegyszer nem betlizik ekkorát - mint azt tette a szombat hajnali találkozón - és sikerül egy mérkőzést elhozni az AT&T Centerből.
A párharc negyedik összecsapását hétfő hajnalban 1:00-kor rendezik.

2010. április 22., csütörtök

DAL-SAS 1-1

A tavalyihoz hasonlóan idén sem sikerült egyik csapatnak sem 2-0-as előnyre szert tenni.
A párharc második felvonásán a Dallas ismét hazai környezetben játszhatott a San Antonio ellen, de csak árnyéka volt önmagának. Mezőnyből mindössze 36,5%-al tüzeltek, így a Spurs a harmadik negyed végére húsz ponttal elhúzott, ezzel gyakorlatilag megpecsételve a Mavs sorsát. Jason Terry (27 pont) vezérletével aztán egy utolsó rohamra még volt ereje Rick Carlisle csapatának, öt pontra fel tudtak zárkózni, de egy 8-0-ás vendég sorozattal minden eldőlt.
A Dallas ezúttal nem tudott felnőni a feladathoz sem védekezésben, sem pedig támadásban. A vendég csapatnál Duncan 25 ponttal, 17 lepattanóval dupla-duplát ért el, de kitűnően játszott Ginobili (23 pont) és az első meccsen gyengélkedő Jefferson is, aki 19 pontig jutott.
Folytatás szombat hajnalban 3:30-kor, de a helyszín már az AT&T Center lesz.

2010. április 21., szerda

Mavs - Spurs első felvonás

A párharcban a hazai pálya előnyét élvező Dallas Mavericks ha nehéz meccsen is, de magabiztos győzelmet aratott a San Antonio Spurs ellen hétfő hajnalban a rájátszás első körének nyitómérkőzésén.
A meccs mindvégig kiélezett volt, a Mavericksnek a harmadik negyed végére sikerült egy 10 pontos előnyt összekovácsolnia, amiből 6-ot sikerült is megtartani a mérkőzés végére, így 100:94 arányban győzött és 1-0-as előnnyel várhatja a második felvonást, amelyet csütörtök hajnalban 3:30-kor rendeznek.
A hazaiak húzóembere a 36 pontig jutó Nowitzki és a 22 pontos Butler voltak, míg a vendégeknél Tim Duncan 27, Manu Ginobili 26, Tony Parker pedig 18 pontot szerzett, de ezúttal ez is kevésnek bizonyult.

2010. április 19., hétfő

Ismét éles a küzdelem

Szombaton néhány óra leforgása alatt ismét szorossá és ezáltal izgalmasabbá vált az angol Premier League.
A manchesteri városi derbin ezúttal a City fogadta a Unitedet. A mérkőzés az angol focihoz méltóan nagy iramú volt, azonban a mutatott játékkal egyik fél sem lehetett megelégedve.
Összességében a Vörösördögöknek több kísérletük volt, de hatalmas helyzetekből - mint például Rooney helyzete az első félidő végén - sem tudtak kaput találni. A hazai oldalon a legveszélyesebb az argentin Tevez volt, aki nem is olyan régen még Ferguson csapatával nyert Bajnokok Ligája trófeát.
A második félidő még az elsőnél is kevesebb lehetőségét hozott a csapatok számára, azonban ahogy ősszel is, ezúttal is a végén dőlt el a küzdelem és ismét a nagyobb nevű manchesteri klub örülhetett. Paul Scholes a 93. percben egy rendkívül okos fejessel be tudta venni Given kapus hálóját ezzel hihetetlen fontos 3 pontot szállítva csapatának.
A játéknap másik nagy rangadóját, a Tottenham-Chelsea meccset egyértelmű fölénnyel nyerték a hazaiak. Ez még akkor is igaz, ha ezt a 2-1-es eredmény nem is tükrözi.
A Chelsea 4 pontos előnyéből mindössze 1 maradt meg.
A hátralévő találkozók:
Man Utd: v Tottenham, @ Sunderland, v Stoke City
Chelsea: v Stoke City, @ Liverpool, v Wigan

2010. április 16., péntek

Ismét tippjáték

A blogon újra tippverseny indul, ezúttal az NBA rájátszására lehet tippelni.
A játékban bárki részt vehet.
Az alábbi linken elérhető táblázatot kell letölteni és kitöltve visszaküldeni az nbaplayoffs10@gmail.com e-mail címre.
A játékban előre meg kell tippelni a párharcok végkimenetelét egészen a bajnokság győzteséig; tippelni kell az egyes párharcok pontos eredményeire; tippelni kell a Finals MVP-re, azaz a döntők legjobb játékosára. (A továbbjutó csapatok neve és az eredmény azonos cellába kerüljön!).
Minden helyes tippért (továbbjutó, pontos eredmény, MVP) 1-1 pont jár.
A visszaküldési határidő: április 17. 19:30.
A verseny győztese egy 300g-os Milka csokival gazdagodik.

A táblázat elérési útja: http://www.sendspace.com/file/obih3v

2010. április 15., csütörtök

NBA Playoffs 2010

Hatalmas küzdelmek után kialakultak a 2010-es rájátszás párosításai. Még az utolsó alapszakaszbeli játéknap is tartogatott kérdéseket, de mostanra minden eldőlt. Többek között az is, hogy a Toronto Raptors hiába épített fel egy jó nevekből álló együttest és szerepelt jól az év nagy részében, az utolsó egy hónapban mutatott gyatra teljesítményüknek köszönhetően visszacsúsztak a kilencedik helyre.
Nézzük a párosításokat:
KELET
Cleveland Cavaliers - Chicago Bulls
A Bulls hatalmas hajrát nyitva és kitűnő formát mutatva jutott be a rájátszásba, ugyanakkor ez valószínűleg kevés lesz az első helyezett, Shaquille O'Neallel kiegészülő Cavs ellen.
Boston Celtics - Miami Heat
Ez már egy jóval megjósolhatatlanabb párharc. A Boston tűnik az esélyesebbnek, még akkor is, ha az utolsó néhány mérkőzésre már nem fordított nagy figyelmet Doc Rivers együttese. Mindazonáltal egy Heat továbbjutás sem lenne szenzáció, hiszen Dwayne Wade vezérletével kiválóan játszik a csapat mostanság.
Atlanta Hawks - Milwaukee Bucks
Talán a Hawks az esélyesebb, de a fantasztikus rookie-idényt futó Brandon Jenningsel felálló Bucks bármire képest lehet. A söprés persze valószínűtlen..
Orlando Magic - Charlotte Bobcats
Ránézésre egyértelmű Orlando. A fennálása során először playoffba keülő Bobcats továbbjutása meglehetősen valószínűtlen, de azért jó meccsek várhatóak.
NYUGAT
Los Angeles Lakers - Oklahoma City Thunder
A Lakers a bajnokság végére kiengedett, de a Thunder teljesítménye is romlott, hiszen rangadókat veszítettek el. Ha a playoff-újonc Oklahoma valamit kezdeni akar a Lakersel, akkor szükségük lesz Kevin Durant alapszakaszhoz hasonló eredményes játékára (30,1 pont/meccs).
Denver Nuggets - Utah Jazz
Talán a legkiélezettebb párharc az összes közül. A pályaelőny miatt mindenképpen a Denver mondható esélyesebbnek, de egy négy győzelemig tartó küzdelem során bármi történhet. A Jazz az utolsó napon úgy lépett pályára, hogy még másodikak is lehettek volna, amiből egy ötödik helyezés jött össze, de ha a legjobbjukat nyújták, egyáltalán nem lenne meglepetés a továbbjutásuk, hiszen a Nuggets sem a valaha látott legjobb formáját mutatja.
Phoenix Suns - Portland Trail Blazers
A Steve Nash vezette Suns kiváló formában érkezik a rájátszára, de egy Portland ellen senki sem biztosra. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a Blazers az egész idényen keresztül sérülésekkel bajlódott, de így is hatodikak tudtak lenni. Az is tény persze, hogy vezérük, Brendon Roy jelen pillanatban sem egészséges teljes mértékben, amely nagyban csökkenti az északi csapat esélyeit.
Dallas Mavericks - San Antonio Spurs
És hát akkor újra, mint már oly sokszor Mavs-Spurs. Idén mindenképpen a Mavericks nyújtotta a kiegyensúlyozottabb teljesítményt a két csapat közül, de mint tudjuk, a Playoff egy egészen más játék. Mindenesetre várhatóan egy teljesen egészséges Tony Parker áll majd Gregg Popovich rendelkezésére. Az utóbbi meccseken a Dallas vezére Dirk Nowitzki volt, míg a másik oldalon Manu Ginobili pontjai jelentettek rengeteget az alapszakasz végjátékában. A tavalyi esztendőben szintén az első körben találkoztak a csapatok, akkor a Spurs várta pályaelőnnyel az ütközetet, de a Mavs így is sima 4-1-es összesítéssel tovább tudott menni. Ami valószínű, ha a Dallas hozni tudja az első két hazai mérkőzését, akkor valószínűleg túl tudnak jutni a San Antonion, hiszen várhatóan képesek lesznek idegenben is legalább egyszer győzni.

Második a Dallas

Megszerezte a nyugati második pozíciót a Dallas Mavericks a 2009-2010-es idény alapszakaszában. Az utolsó két találkozón két magabiztos Mavs győzelem született, előbb a Clippers, majd a San Antonio ellenében. A hihetetlenűl kiélezett nyugati konferenciában kiváló eredmény ez a második hely és a Dallas pillanatnyi formáját tekintve akár a legvégsőkig is eljuthat a Carlisle-csapat.

2010. április 11., vasárnap

A második hely kapujában

A Dallas Mavericks két győzelemmel folytatta küzdelmét a nyugati konferencia második pozíciójáért. Előbb azt a Portland Trail Blazerst sikerült legyőzni, amelyik csapat Butleréknél idén már háromszor is jobbak bizonyúlt. Ma hajnalban pedig szintén idegen környezetben a Sacramento Kings-nél tudott jobb lenni a texasi alakulat.
A Mavs játékán már meglehetősen érződik a rájátszás közelsége. A Blazerst úgy győzték le, hogy elég volt hozzá 83 pont is, köszönhetően a kitűnően működő védelemnek - amely mindössze 77 pontot engedélyezett a Brandon Roy vezette hazaiaknak - illetve Dirk Nowitzkinak, aki 40 pontig jutott.
A Sacramento elleni találkozó pedig Jason Kidd idei második tripla-dupláját hozta, aki ezzel csapatát a második helyre repítette. Ehhez a győzelemhez nem mellesleg azért ismét szükség volt Nowitzki pontjaira, aki ezúttal 39-ig jutott.
Mivel a Denver hazai pályán képtelen volt legyőzni a San Antonio Spurs csapatát, két mérkőzéssel a vége előtt egy meccses hátrányba került Rick Carlisle csapatával szemben, azaz ha Terry-ék kettőből egyet is hoznak (előbb @LAC, majd vsSAS), akkor biztosan nyugati másodikként fejezik be az idei alapszakaszt a körbeverések miatt.

2010. április 8., csütörtök

Végsőkig kiélezett küzdelem

A Dallas Mavericks a múlthét keddi Nuggetts ellen aratott győzelme után zsinórban két mérkőzést is elbukott. Először a keleti második Orlando bizonyult jobbnak (97-82). A meccs embere azon a napon Mickael Pietrus volt, aki a hármasvonalon kívülről nem tudott hibázni, ezzel gyakorlatilag esélyt sem hagyva a hazai csapatnak. A második vereséget is szintén otthon, az AAC-ben gyűjtötte be a Mavs, az ellenfél az OKC volt. A liga legjobb dobójával, Kevin Duranttal felálló Thunder kiegyensúlyozott csapatjátékkal tudott győzni (121-116).
A mérkőzés után nem kevesebb, mint 4 csapat - név szerint a Mavericks, a Nuggets, a Jazz és a Suns - is 50-27-es mérleggel rendelkezett öt mérkőzéssel az alapszakasz befejezése előtt. Azóta a Utah már két mérkőzését is lejátszotta 1:1 arányban, így jelen pillanatban 51-28-al az ötödikek Williamsék. A Denver, a Phoenix és a Dallas is egy-egy meccset játszott és nyert meg az ötből.
Rick Carlisle csapata legutóbb a Marc Gasolt nélkülöző Memphis Grizzlies csapatát látta vendégül. A két sorozatban elszenvedett hazai vereség után a hazaiak Nowitzki és Butler vezérletével ezúttal simán győzni tudtak (84-110). Ezzel a sikerrel pillanatnyilag három csapat bír azonos mutatóval (51-27). A Mavs a Denvert a jobb egymás elleni eredmények, a Phoenixet pedig a Divízióban elfoglalt magasabb helyezése miatt előzi meg. Az biztossá vált, hogy a Dallas mindenhogyan másodikként fut be, ha a hátralevő négy mérkőzését mind megnyeri.

Fájó búcsú

A Manchester United csapata búcsúzott a Bajnokok Ligája idei kiírásától. Az elődöntőbe való kerülésért a Vörösördögök a Bayern Münchent kapták ellenfélül. A bajor gárda kimondva-kimondatlanul reálisan tekintve a legjobb nyolc csapat közé sem tartozhatna idén, de egy fatális bírói hibát követően Olic 4:4-es összesítésre mentette a Fiorentina elleni párharcot a nyolcaddöntőben, így idegenben lőtt több góljának köszönhetően ők mehettek tovább.
A Manchester idegenben kezdett még hozzá nem is rosszul, hiszen sokáig 0:1 állt az eredményjelzőn, míg egy hatalmas szerencsét követően Ribery szabadrúgásból egyenlíteni tudott, majd a vendég védők hibáiból végül Bayern győzelem született (2:1). A manchesteriek legnagyobb vesztesége kiválók csatárjuk, Wayne Rooney sérülése volt. A visszavágón aztán a United nagyon bekezdett, Gibbson egy, valamint Nani két találatával már 3:0 arányban is vezettek Fergie-ék, azonban a németeknek sikerül még két gólt szerezniük és így ők vannak a -ha nem is a legjobb - de 8 között összesítésben 4:4-el az idegenben lőtt több gól miatt.

2010. március 31., szerda

Nowo tripla-dupla

Tegnap hajnalban a Dallas Mavericks gyakorlatilag hibátlan játékkal győzte le riválisát, a Denver Nuggets csapatát hazai pályán az American Airlines Centerben. A Mavs a mérkőzés elejétől magához ragadta a kezdeményezést és már az első negyed végén is nyolc volt közte Kiddék javára, amihez a félidőre sikerül még egy pontot hozzátenni, így kilenc pontos hazai alakult ki a félidőre (46:55). A második félidőben ugyanaz folytatódott, ami az elsőben elkezdődött, azaz a hazaiak uralták a meccset elsősorban Nowitzki és Marion kosarainak köszönhetően. Dirk Nowitzki ezen az estén újra megállíthatatlannak bizonyult, a 34 pontja mellé begyűjtött 10 lepattanót, valamint kiosztott 10 gólpasszt is így pályafutása során másodszor tripla-duplát ért el. A Nuggets legnagyobb sztárját, Carmelo Anthony-t teljes mértékben sikerült levenni a pályáról, dobásmutatója 3-16 volt. Egyedül J.R. Smith okozott egy kis fejfájást Rick Carlisle edző számára a maga 27 pontjával.
A Dallas ezzel a győzelemmel megőrizte második helyét nyugaton, a Denver azonban az ötödik helyre csúszott vissza, de a különbség a második és az ötödik helyezett csapat között mindössze 1,5 meccs.
A Mavericks a következő mérkőzését idegenben a Memphis Grizzlies ellenében játssza holnap hajnalban 02:00-kor.